A Plútó 2008. November 27-én lép a Bak jegyébe.

2008. 11. 28.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ma már a válás következik, ha a végrehajtó az ajtó előtt áll. Úgy is találunk egy másik partnert, akinek több pénze van, aki egy jobb életet tud nekünk biztosítani.

Korábban a falvakban is összetartottak. Nem azért, mert a szomszédok annyira szerették egymást. Nem is azért, mert a gazdag ember a szegényhez annyira vonzódott volna. A régi jobb idők nem voltak azért annyira jók, inkább talán rosszabbak, mint ahogy tudjuk is. De össze kellett tartani, szükségük volt egymásra, a túlélés miatt, a védekezés miatt is. A mi falunk, a mi családunk, a világ többi része ellen.

Miért is van szükség ezekre a régi dolgokra, ha itt most már egy új időről van szó? Azért, mert a régi idő leírja az újat. Azért, mert számunkra, a változás, ami a mi szeretett világunkban éppen lejátszódik, legjobban a múltba való visszatekintés mutatja meg. Egy nagy fordulópont előtt állunk, amely olyan fontos, annyira döntő lesz mindannyiunk számára, hogy nagyon sokszor fogunk erről hallani, olvasni, az új időben.

Ezt az új időt, a Plútó jegyváltása határozza meg. Az átalakulás, az emberi tudat nagy megváltozásának az ura, mivel a Plútó a Bak jegyébe lép! Ez után semmi sem lesz már olyan, mint ami az ezt megelőző években volt. A Plútó már egy pillantást nyújt a jövőbe. Egy jobb jövő, melyben a kegyetlen individualizmus nem tud elterjedni, amely eddig a korszellemet meghatározta. Most minden más lesz. Társadalmunk egy új tudatra ébred, fel kell fognia, hogy csak úgy tud tovább létezni, vagy túlélni, ha összetart, mint régen. Olyan időszak jön, amilyen egyszer már volt.

Az asztrológia ezt mélyreható világossággal bizonyítja, de tudni kell, hogy nem a paradicsomba vezető visszaúton vagyunk, az emberek sajnos nem lesznek jobbak, ámde sokkal okosabbak lesznek. Ez a Plútó üzenete. Sötét időkön át vezet a fényre, ezt is tudatosítanunk kell magunkban. Ez a rossz hír.

A jó hír, hogy nem az emberi jóságtól függ, hogy milyen lesz ez az új idő, hanem a kihívásoktól, amelyekkel majd szembe kell néznünk. E kihívások arra kényszerítenek bennünket, hogy közös erővel harcoljunk, hogy összetartsunk, mint egykoron. Az embereknek nem kell hirtelen szeretniük egymást, az a fontos, hogy az egyik ott legyen a másik számára, mert megérti, hogy szüksége van a másikra.

Annyi már most bizonyos, hogy a világ meg fog változni. Három fázisban közeledünk az új időhöz, ez félelmeket ébreszt, szaporítja a terrort, de hosszú távon, több igazságosságra vezet majd a világon.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top