hirdetés
 
 
 
 
 
 
 

Fogyókúra 4 évesen?!?

 

A gyerekmodellek és a fehérneműben fényképezett kiskorúak után, most ismét nagy a botrány! Egy olyan könyv jelent meg az amerikai boltok polcain, mely diétázásra bíztatja a fiatalokat. A 4-8 éves korosztálynak szóló könyv egy kislány fogyókúráját vezeti végig és abban segít, hogy lehet elérni az ideális testsúlyt.

Szakértők szerint a Maggie diétázik (Maggie goes on a diet) című műnek igen komoly káros hatásai lehetnek egy fiatal, fejlődő szervezetre, így nem véletlen, hogy már a megjelenése előtt óriási port kavart és számtalan negatív kritikát kapott. A szerző, Paul Kramer a támadásokra válaszként az Amerikában fennálló kritikus állapotokat említi és azt, hogy az országban minden harmadik gyermek túlsúlyos. Bár ezzel a ténnyel egyet kell értenünk, azonban az erre kínált megoldásával nem, ennek kulcsa ugyanis nem egy kínzó fogyókúra megtartásában rejlik, főleg nem 4 évesen!


 

Minden esetben a szülők feladata az, hogy odafigyeljenek a gyermek táplálkozására és gondoskodjanak megfelelő és rendszeres mozgásról. Ha egy így történne, akkor valószínűleg kevesebb túlsúlyos gyerkőccel találkoznánk, és talán elkerülhető lenne az is, hogy ilyen és ehhez hasonló könyvekkel tanítsák a gyermekeket diétázásra. Mindemellett fennáll annak is a veszélye, hogy már néhány éves korban kialakul egy torz kép a fiatalokban, mely azt a téves nézetet erősíti, hogy csak modellalkattal lesznek szépek és tudnak boldogulni az életben. A fegyver kétélű és csak reménykedünk benne, hogy a kb. 11 dollárért kínált művet nem sokan vásárolják majd meg gyakorlati tanácsaiért...

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Mondd meg!
Milyen táplálkozási formát követ Illényi Katica?
Szerintem
Válaszold meg te is a Vegasztár nyereményjáték első kérdését. A helyesen válaszolók között egy ajándékcsomag kerül kisorsolásra. A csomag tartalma: 1 db víztisztító kancsó, 1 db lebomló tányércsomag. A hat héten át tartó kérdéssorozat minden elemére helyesen válaszolók között 1 órás thai masszázs és egy csomagot sorsolunk ki a herba házba.