Az asztaltáncoltatás 1848-ban Észak-Amerikában, pontosabban New Yorkban született újjá, amikor két testvérpár a kopogtatós módszerrel sikeresen kommunikált egy szellemmel.

Hazánkban a szabadságharc leverése után jelent meg ez a fajta szellemidézési módszer, amikor minden eszközt jónak láttak az idő pillanatnyi elűzésére. 

Mi történik egy asztaltáncoltatáson, és mire van szükségünk hozzá?

Teljesen mindegy hány ember vesz részt a szeánszon, figyelembe véve az asztal köré gyűlő  emberek férőhelyét. A legfontosabb, hogy mindenféleképpen kérjük egy médium segítségét, hiszen ő teremt összeköttetést a túlvilág és a mi világunk között, valamint ő segít a szellemnek a szeánsz végén visszatérni saját világába. Bár sokak szerint nélküle is elérhető ugyanaz az eredmény, az ő jelenlétével a siker aránya nagyobb.

Ha mégis médium nélkül próbálkozunk semmiképpen ne felejtsük el a szellemet visszaküldeni, ugyanis ha nem tesszük készüljünk fel rá, hogy az elkövetkező napokban furcsa zajokat hallunk majd és furcsa érzések törnek ránk.  

Az asztal formája és a fa típusa nincs meghatározva, lehet kerek, négyszögletes vagy ovális, tölgy, bükk, vagy fenyő, mégis érdemesebb könnyebb anyagból készült asztallal próbálkozni. Legfontosabb jellemzője, bár ezt sem feltétlenül szokták betartani, hogy nem lehet benne semmi fém eredetű, sem szög, sem díszítés formájában. 

Ha minden készen áll a „beszélgetésre” az asztal körül  ülő vagy álló emberek egy kört hoznak létre kezeikkel az asztal fölött, mégpedig oly módón, hogy hüvelykujjukat összeérintve a szomszéd kisujjával összeérintik sajátjukat tenyérrel lefelé. Nagyon fontos hogy nem érhetnek az asztalhoz.

A kritikusok szerint ugyanis az asztalra tett kezek által kibocsátott önkéntelen mozgások okozzák az asztal mozgását. Ennek megcáfolására néhány XX. századi tudós kutatásokat végzett liszttel beszórt asztalokkal, ahol az asztal ugyancsak mozogni kezdett. 

Mikor létrejött a kör, a médium kapcsolatot teremt egy szellemmel. A spiritiszták szerint a szellemeknek a test halála után több lépcsőfokot, szférát, kell megjárniuk mire újjászületik, persze más-más alakban.

A szellemek az asztal mozgatásával lépnek kapcsolatba a földi világgal. Többféle módszer létezik válaszaik megfejtésére, például erősíthetünk egy iront az asztal lábára, s a mozgáskor lerajzolt kusza ábrát ki-ki úgy értelmezi ahogy gondolja.

Legelterjettebb formája azonban az, amikor eldöntendő kérdéseket teszünk fel, mire a szellem az asztal lábának koppanásával válaszol. Általában az egy koppanás az igen, a kettő a nem.

Ám az asztalt nem csak kopogásra lehet „rávenni” , megkérhetjük, hogy lebegjen vagy éppen mozduljon el a helyéről. Írásos bizonyítékok léteznek, hogy egy-egy szeánsz alkalmával az asztal akár az ajtóhoz is kísérte az egyik szemlélőt.

Hogy válaszaik mennyire hitelesek azt mindenki döntse el. Valószínűleg ha a jövő heti lottó nyerőszámokról, vagy a világ végének dátumáról faggatjuk szellemünket nem fog hiteles választ adni, viszont ha saját haláláról vagy életéről kérdezősködünk a hiteles válaszok aránya nagy. 

Hogy valóban csalás-e vagy tényleg létezik-e ilyesfajta kommunikáció, arról mindenki mást gondol, ám kétségtelen, hogy az asztal valamilyen erő segítségével, legyen az túlvilági vagy emberi, életre kel.