hirdetés
 
 
 
 
 
 
 

Hódító hullámok

 

Nem feltétlenül kell mesterfodrásznak lenni hozzá, hogy izgalmas frizurával emeljük megjelenésünk fényét. Sőt, különösebben ügyesnek se kell lennünk ahhoz, hogy a következő három hajviselet bármelyikét elkészítsük. Maximum hajsütő vasra, meleg csavarókra és egy kis gyakorlása lesz szükségünk. Hol lehet velük megjelenni? Romantikus találkán garantáltan elkápráztathatjuk velük a párunkat, ám mivel nem túl kihívók, hétköznapokon, munkahelyen is maximum dicséreteket gyűjthetünk be velük.

 

Csak lazán!


Jessica Alba is szívesen rendezi tincseit laza hullámokba

 

 

Természetesnek hat, és talán pont ez teszi olyan szexissé. Első lépésként dúsító habot vagy nagyon rakoncátlan hajkorona esetén hajkrémet kell felvinni a még nedves hajra. Ezután szárítsuk meg a hajat, közben túrjunk bele a kezünkkel, hogy tartást adjunk neki. A következő lépés a haj besütése, melyhez kb. 3 centi vastag átmérőjű csővel rendelkező hajsütőt használjunk, függőlegesen tartva. 2-3 centi széles tincseket csavarjunk be. Azonban csupán a haj fül alatti részével tegyünk így, ettől lesz végül igazán természetes hatású a frizura. Mikor a besütött loknik kihűltek, lazán fésüljük át őket az ujjainkkal, ezzel lágyítva az összhatást.

A méret a lényeg

 

Így fest a latin díva, Jennifer Lopez giga hullámokkal

 


Óriási hullámokat szeretnénk a hajunkba? A titok nyitja a meleg csavarók alkalmazása, melyek sokkal finomabb csavarodást adnak a lokniknak, mint a hajvasaló. Vékony hajhoz közepes, vastag szálúhoz vagy göndörhöz nagy csavarók ajánlottak. A mega hullámokhoz a csavarókra teljes hosszukban kell felcsavarni a tincseket. Az optimális hatás érdekében a műveletet ne a tincsek végétől kezdjük, hanem a közepüket fektessük rá először a csavarókra, és a végüket simítsuk rá utoljára. Miután a csavarók kihűltek, óvatosan szedjük ki őket a hajunkból, majd egy hajkefével egyszer könnyedén szaladjunk végig a frizurán, hogy puhább megjelenést kölcsönözzünk neki. Ezután már ne érjünk a hajhoz, nehogy a gigahullámok idő előtt eltűnjenek belőle.

 

Romantika, romantika

 


A Mad Men - Reklámőrültek c. sorozat sztárja, January

 

Jones a vörösszőnyegen a romantikus stílus híve.

 

 


Egyszerre csábos és finoman nőies. Szárítsuk egyenesre a hajat, válasszuk el, majd kis tincsenként csavarjuk fel az alsó részét. Mikor a csavarók kihűltek, vegyük ki őket a hajból. Egy párnás kefe és a tenyerünk segítségével rendezzük a göndör tincseket nagyobb hullámokba. Végül egy kis fényszérummal simítsuk végig a frizura külsejét, de a hajtöveket hagyjuk ki.

 

 
 
Keresés
 
hirdetés
Mondd meg!
Milyen táplálkozási formát követ Illényi Katica?
Szerintem
Válaszold meg te is a Vegasztár nyereményjáték első kérdését. A helyesen válaszolók között egy ajándékcsomag kerül kisorsolásra. A csomag tartalma: 1 db víztisztító kancsó, 1 db lebomló tányércsomag. A hat héten át tartó kérdéssorozat minden elemére helyesen válaszolók között 1 órás thai masszázs és egy csomagot sorsolunk ki a herba házba.