Álmodj, szimulálj, kísérletezz!

2009. 07. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Liska Tibor Szakkollégiuma idén nyáron nem kis feladatra vállalkozott. A tagok elhatározták, hogy egy nyolc napos tábor keretein belül kipróbálják névadójuk Ökonosztát című művében megfogalmazott gazdaságkoncepcióját. Az Ökonosztát tulajdonképpen elképzelés egy olyan világról, amelyben sosem éltünk, és ami sok szempontból és viszonylag nagymértékben rugaszkodik el a valóságunktól. Elképzelhető, hogy Liska Tibor már két évtizeddel ezelőtt sejtett valamit, talán lehetséges, hogy tudott jobbat a kapitalizmusnál. Most pedig a műegyetemi szakkollégistákon a sor, hogy ezt bebizonyítsák.

A júliusi tábort természetesen több hónapnyi kemény munka, tervezés és szervezés előzte meg. A szervezők közel fél éven keresztül dolgoztak a gazdaságmechanikai koncepció modellezésén, és közben mindvégig volt valami folyamatos csillogás a szemükben. Valami, amitől mindannyian egyre bátrabbak lettek, ahogy egymás szemében meglátták, és amitől kezdve el mertek kezdeni nagyokat álmodni. Erre a jelenségre a lelkesedés szó szinte kevés is, ők ugyanis a hatalmas bizonytalanság és a több helyen is tátongó űr ellenére végig hittek benne, bíztak a sikerben és abban, hogy ez az önszabályozó és külső beavatkozást nem igénylő rendszer igenis működni fog.

A modell szerint a táborban résztvevők eldönthetik, hogy vállalkozást vásárolnak, vagy inkább alkalmazottként dolgoznak, a lényeg az, hogy valamilyen formában pénzt keressenek. A tábor közös pénzneme egyébként az Öki, amely semmiféle, a világgazdaságban forgalmazott valutával nem konvertibilis. A játékosok mellett a szervezők és a vendégek is Ökivel fizetnek az igénybevett szolgáltatásokért és termékekért, ők is a tábori gazdaságon belül fogyasztanak, vagyis a modell részét képezik.

A LisKaLandban semmi sem ingyenes, mindenért az fizet, aki igénybe veszi. Az úgynevezett LisKalandoroknak, akik tulajdonképpen önszántukból szakmáznak nyaralás helyett, dolgozniuk vagy vállalkozniuk kell ahhoz, hogy legyen tető a fejük felett, hogy meg tudjanak ebédelni, le tudjanak zuhanyozni vagy éppen alkoholt tudjanak fogyasztani. Liska Tibor világmegváltási törekvése tehát ebben a formában ölt testet a Sümeg melletti Hubertusz Szabadidőparkban.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top