Hogyan legyünk istennők a munkahelyen?

2009. 07. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A smink munka közben mindig nappali összeállítás legyen, még akkor is, ha éjszakai műszakban dolgozunk. Ez azt jelenti, hogy a natúr színek lágy használatán kívül más nem megengedett. Akkor mivel lehet újítani? Természetesen a rúzzsal. Nem csak a világ vezető sminkeszköze feltalálása óta, de ebben az esetben praktikus is, hiszen a munkád közben nincs annyi időd azokra a dolgokra, amelyektől lekopik – például az evés, ivás, körömrágás – ezért ilyenkor a legideálisabb használni. A hozzánk illő színskálán belül bátran váltogathatunk akár többféle rúzst is. A hozzád illő színskálát a bőröd színe határozza meg. Körülbelül két-három óránként vigyél fel egy friss réteget az ajkaidra, hogy minden helyzetben szépen mutasson. Figyeld meg, ennek az apró mozdulatnak a hatását: többet fogsz mosolyogni!

Van egy elfelejtett eszköz a fiókodban, amivel fiatalabb korodban biztosan előszeretettel kísérleteztél. Ez a hajsütővas. Itt az ideje újra elővenni és gyakorolni a használatát. Teljesen más érzés lesz munkába menni, ha egyik reggel korábban kelsz fel és megújítod vele a frizurádat. Ha eddig egyenes volt, csináld meg loknisra, ha göndör, akkor egyenesítsd ki. Ha kevés az időd, elég, ha az arcodat keretező tincseket hullámosítod be enyhén.

A legszürkébb kiskosztümöt, a legegyszerűbb munkablúzt is feldobja egy melltű. Egyszerű ékszer, de tökéletesen kifejez téged. Döntsön a személyiséged, hogy strasszosat vagy filcből készültet viselsz. Lehet hatalmas, mint egy kinyílt rózsa vagy mintázhat egy apró katicabogarat. Nem zavar a munkádban, mint a gyűrű vagy a karkötő, mégis divatos ékszer.

Ha nem elég egy apró fortély, hanem igenis kísérletezni akarsz, akkor megfelelő erre a legdominánsabb kiegészítő: a táska. Mivel a munkád során nem viszed mindenhova magaddal, a retiküllel bátran lehetsz merész. Lehet kicsi vagy hatalmas, neonszínű vagy strasszos. Ha magaddal viszed ebédelni, de fontos megbeszélésre nem, akkor nem rúgod fel a munkahelyi szolidság-szabályt, viszont szabadjára engedheted a merészséged.

Ha legközelebb értekezletre, vagy egy fontos megbeszélésre mész, aznap reggel vegyél fel egy különösen szép fehérneműt. Más nem fogja látni – legalábbis nem ez az elsődleges cél – de te tudni fogod, hogy szexis vagy. Ez a tudat hihetetlenül feldobja az önbizalmadat. Mosolyogni fogsz és kihúzod magad, vagyis csak úgy sugárzol, ami az összes szépségtrükknél hatásosabb. Vigyázz, ne a legkényelmetlenebb kombinédat válaszd!

Ha kicsit összejöttek a dolgok az életedben és nincs időd kialudni magad, akkor mindenképpen szerezz be egy fehér szemceruzát. Igazi elsősegély, a tekintet felfrissítésére. Húzd ki vele lágyan a szemedet alul és felül a belső szemzugban. Nem csak a kimerült napokon jó, használhatod bátran akkor is, ha közel ülő szemeid vannak. Ilyenkor a szemhéj orrodhoz közelebb eső felén használd a fehér szemceruzát, a külső részen pedig egy sötétebb, barna vagy szürke színűt.

Végül egy apró, de nagyon fontos dolog, amire figyelned kell a kánikula beköszöntével. Ilyen melegben nem kötelező harisnyát húznunk az irodában, (csak a legszigorúbb munkahelyeken). Ehhez viszont nagyon fontos a szőrtelen láb. Ha hosszú szoknyában, vagy nadrágban járunk, hajlamosak vagyunk borostát növeszteni, pedig akkor is fontos, hogy sima legyen. Ha nálatok is megszokott az úgynevezett „farmer péntek”, ne nadrágot húzz, hanem mutasd meg egy farmerszoknyában azokat a sima lábakat!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top