Itt az új BKV

2009. 10. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Bartók program központi helyszíne, a kulturális negyed szíve a Gárdonyi szobor környéke. Az első kulturális rendezvény – a TérFelFeszt – a program első bemutatkozó eseménye szeptember 19-én volt, melynek fő célja, hogy felhívja – elsősorban az itt élők, de a kerületbe látogatók, az itt tanuló egyetemisták – figyelmét erre a kis térre, ahol a jövőben lehetőség nyílik egy kellemes kikapcsolódást biztosító városi köztér kialakítására.

A Bartók Kulturális Városközpont projekt létrejöttét több neves, a kerületben élő művész is támogatja: Bodrogi Gyula, Fenyő Iván és Karinthy Márton a sajtóbeszélgetésen személyesen is elmondták véleményüket az elképzelésről. Újbuda polgármestere a sajtótájékoztatón jelentette be, hogy az önkormányzat Cseh Tamás emlékére, aki a kerület meghatározó művésze volt, zenei ösztöndíjat alapított.

Újbudán már évek óta foglalkoztatja a kerület vezetését egy kulturális városközpont létrehozásának terve. Ennek helyét a kerület történelmi városmagjában, a Bartók Béla úton, a Szent Gellért tér és a Móricz Zsigmond körtér közé eső útszakaszon képzelték el. Nem utolsó sorban azért, hogy megelőzzék az építészeti emlékekben és kultúrtörténeti hagyományokban egyaránt gazdag, patinás városrész kiüresedését, elszürkülését.

A kerületben működő több felsőoktatási intézmény és kiemelt idegenforgalmi célpont, mint például a Gellért Gyógyszálló vagy a Citadella, valamint az átalakuló körtéri Gomba, mint modern közlekedési és információs csomópont már önmagukban is több látogatót vonzzanak. A pár éven belül meginduló 4-es metró pedig hozzájárul a Bartók negyed könnyebb megközelítéséhez. A metró üzembe helyezését követően a Bartók Béla út ezen szakaszán két közlekedési sáv szabadul fel, mely lehetővé teszi, hogy a helyükön szélesebb sétány és kerékpárút, kávézók, teraszok létesüljenek. A Hadik kávéház - a Bartók városnegyed projekt első ütemben elkészült helyisége - novemberben nyílik meg a nagyközönség előtt. Az önkormányzat azt is tervezi, hogy kortárs művészethez köthető vállalkozásokat hív meg a kerületbe a városrész építészeti értékeinek megőrzésével és felújításával, elősegítve ezzel a negyed funkcióváltását.

Ötletzápor pályázat Jelenleg is zajlik a BARTÓK Ötletzápor pályázat, melynek célja, hogy a kerület vezetése és képviselő testülete megismerje a terület megújításával, funkcióváltásával kapcsolatos fiatalos, kreatív ötleteket, meglátásokat. Az ötletpályázaton várják a Bartók Béla út környezetében tanuló, élő és ezt a teret használni szándékozók elvárásait, elképzeléseit, kreatív ötleteit – nem csak az egész projekttel, hanem annak részleteivel kapcsolatban is.

Cseh Tamás zenei ösztöndíj

Újbuda önkormányzata Cseh Tamás emlékére zenei ösztöndíjat alapított, mely 2010-től évente egy alkalommal adományozható 1-12 havi időtartamra. Havi összege minimum bruttó 50 ezer forint, és legfeljebb bruttó 75 ezer forint. Az Újbuda Önkormányzata által alapított és adományozható művészeti ösztöndíjak célja, hogy segítsék a kerületben élő művészek alkotómunkáját, művészi kiteljesedését és támogatást nyújtsanak színvonalas művek létrehozásához, fiatal művészek pályakezdéséhez. Így az évente adományozott művészeti ösztöndíjaknál kiemelt figyelmet és támogatást kaphatnak a jövőben a zeneművészet képviselői is.

Művészeti élet Újbudán

Újbuda Önkormányzata mindig is elkötelezett volt a művészet és a kultúra iránt. Minden évben megrendezik az Újbuda Jazz Fesztivált, a Cubano Fesztivált, olyan nagyhírű zenekarokat támogatnak, mint a Budapesti Vonósok és a Budapest Jazz Orchestra. A kerületben működik a MU, a Szkéné és a Karinthy színház is. Az Újbuda Mecénás művészeti ösztöndíjjal évente hat tehetséges művészt támogatnak: a képző- és iparművészet, a zene és az irodalom képviselőit. Az évente kiírt kulturális pályázaton keresztül pedig helyi civil szervezeteket és magánszemélyeket, valamint helyi képzőművészek művészeti albumainak kiadását is segítik. Újbuda minden évben kiemelt támogatója a kerületből indult, immáron az országhatárokon is átlépő, nemzetközi hírű rendezvénynek, a Magyar Festészet Napjának. Idén pedig a Magyar Dal Napja országos rendezvénynek is Újbuda, pontosabban a leendő kulturális városközpont adott otthont.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top