Kenyérsütés

2009. 06. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók: -1,8 kg frissen őrölt búzaliszt, - 5 dkg élesztő, -3 csipet tengeri só, -fűszerek ízlés szerint: őrölt kömény, őrölt koriander, majoranna, -őrölt magvak: szezámmag, lenmag, tökmag, napraforgómag, -víz.

A kovászt készítjük el először, 1,5 bögre langyos vízbe belemorzsoljuk az élesztőt, elkeverjük, és 30 deka lisztet egyenletesen beledolgozunk. 2 edényruhával letakarjuk, 20 percig állni hagyjuk. Ha fehér lisztet is használunk, azt a kovászba tegyük, de a teljes mennyiség akkor is 30 deka legyen. Közben a többi lisztbe beletesszük a sót, a fűszereket, az olajat, a darált magvakat, majd az elkészült kovászt. Annyi vizet öntsünk hozzá, hogy sűrű kenyértésztát kapjunk, és ezt letakarva kelesszük egy órán át. 3 olajozott, kilisztezett őzgerinc formában előmelegített sütőben magasabb fokozaton ( 4-es) 10 percig, majd takarékon ( 2-es) 50 percig sütöm én,  8 fokozatú gázsütőben, de ezt mindenkinek egyénileg kell kikísérleteznie attól függően, milyen a sütője. Fontos, hogy közben ne nyissuk ki a sütőt, mert összeeshet. Díszíthetjük egész napraforgó-, szezám- és lenmaggal, melyeket vizes kézzel lapítunk bele a tésztába. Sütés előtt érdemes a tészta tetejét bevagdosni, hogy kelés közben ne repedjen szét. A kissé meghűlt, de még jó meleg kenyereket edényruhába csavarva várjuk meg, míg teljesen kihűl, és csak aztán fogyasszuk el.

JÓ ÉTVÁGYAT!   

A rostot és az értékes csírát nem tartalmazó, fehér lisztből készült termékek az egyik legfőbb okozói az emésztés renyheségének, a belek eltömődésének, a felfúvódásnak, majd az ebből származó kövérségnek. Többnyire az elhízásból ered a legtöbb népbetegség, a cukorbaj, a magas vérnyomás, az érrendszeri problémák, és a rengeteg, a szervezetben hosszú időt eltöltő méreganyag idézi elő sokszor a rákot. A krónikus székrekedés és a gyakori megfázások már az immunrendszer gyengeségére utaló tünetek, amit érdemes komolyan venni, amíg még nem késő. A teljeskiőrlésű lisztből készült kenyér nem hízlal, vitamin- és ásványianyagtartalma jelentős, például kiváló kálciumforrás, és ezeket számunkra ideális összetételben tartalmazza. Érdemes rozskenyeret is sütnünk, és kapható az igen egészséges tönkölybúzaliszt is. Köleslisztből nem süthető kenyér.

Ha magunk őröljük a búzát és így friss a lisztünk, fehér liszt nélkül is pompás kenyér süthető. 20 deka fehér lisztet hozzátéve lazább, könnyebb lesz a kenyér, van, aki egyharmad fehér liszt, kétharmad teljes kiőrlésű liszt arányban süt szép nagy kenyereket. Természetesen minél nagyobb engedményt teszünk, annál kevésbé egészségeset eszünk. Itt is érdemes fokozatosan haladni. A lepénykenyér egészségesebb, de nem javaslom, hogy bárki ezzel kezdje, hacsak nem egy betegség kényszerít azonnali váltásra. Fontos éreznünk, hogy finomat eszünk, ez a kitartás titka.

A boltban vásárolt teljes kiőrlésű liszt általában sokáig áll, sikértartalma (gabonafehérje) közben lecsökken, így ha meg is kel a kenyerünk, a sütőben összeeshet. Ezt kivédhetjük fehér liszt hozzáadásával (20 deka a kovászba) Legjobb, ha magunk őröljük a gabonát, kaphatóak különféle házimalmok, de csak gépit érdemes venni, főleg, ha nagy a család. Sütőben sütni azért jobb, mint kenyérsütő gépben, mert így nagyobb mennyiséget lehet sütni. Az így sütött kenyér ugyanis edényruhába csavarva 4-5 napig változatlan minőségben eláll.

Ha még ennyi időnk sincs a sütésre, akkor talán a legjobb, amit fogyaszthatunk, a Tartós bakonyi barna kenyér, ami szeletelt, négyszögletes, győri sütőipari termék, és pirítva, kevés hidegen sajtolt olajjal és sok zöldséggel nagyon finom. Egészen más íze van kukoricacsíra olajjal, vajízű repceolajjal, lenmagolajjal vagy olívaolajjal ízesítve. A nagyobb élelmiszeráruházakban érdemes keresni.

Köszönjük szépen Viola Zsuzsának, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top