Mellesleg a másik oldalról

2009. 04. 22.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

- Miben volt ez a verseny más, mint a tavalyi? 

Mivel a tavalyi Mellesleg játék nagyon nagy siker volt, nem változtattunk rajta, szinte ugyanúgy zajlott le az egész. Május 8-án indult, és kizárólag csak a donna.hu közösségi portál tagjai vehettek részt, azaz csak ők jelentkezhettek a „Mellesleg”-re, illetve szavazhattak a versenyzőkre. Olyan hölgyek jelentkeztek a játékra, akik valamilyen okból mellplasztikai műtétet szerettek volna. Május 22-én lezártuk az első fordulót, és a 100 legtöbb szavazatot kapott hölgy jutott tovább, akik már orvosi konzultáción vettek részt az Aesthetica Orvosi Központban, valamint a zsűrit kellett meggyőzniük rátermettségükről és elszántságukról. Tavaly a zsűri tagok nevét a válogatás napjáig titokban tartottuk, idén már olyan kíváncsiság övezte a híres zsűritagok személyét, hogy nyilvánosságra kellett hoznunk a névsort: Szeifert Zsolt DJ-vel, Csépai Gábor színész-énekessel, Frech’ Zolival, a Four Father’s tagjával és Freire Szilvi, szépségkirálynővel találkozhattak a játékosok.

Az igazi küzdelem akkor kezdődött, amikor a szakmai válogatás után már csak 20 hölgy kampányolt, és próbált meggyőzni minél több donnát és dont, hogy szavazzon rá. Április 14-én zártuk le a Mellesleg játékot és egy ünnepélyes záróvacsora keretében hirdettük ki a nyertest.

Tavaly többen regisztráltak a játékra, idén közel 1500-an, de az idei játékosok sokkal elszántabbak tűntek, nagyon kevesen szálltak ki menet közben, és sokkal tájékozottabbak voltak, többet tudtak a plasztikai beavatkozásokról. A múlt évben sokan csak a játék kedvéért jelentkeztek, nem vették komolyan a Mellesleget! Ebben az évben is nagyon változatos korosztályú és hátterű hölgyek jelentkeztek, nagyon izgalmas volt találkozni ennyi különböző személyiséggel, akiket egy közös pont hozott össze: a Donna és a Mellesleg játék. 

- Mit gondolsz, kik, és miért jelentkeztek a játékra? 

Olyan hölgyek jelentkeztek erre a játékra, akik szeretnék mellüket feszessé és formássá tenni, és ez csak egy plasztikai műtét segítségével valósulhat meg. Kiemelkedő azon jelentkezők a száma, akiknek melle szülés után és/vagy az idő múlása miatt veszítette el alakját és tartását, és ezt szeretnék korrigálni. Gyakori probléma, és sokkal általánosabb, mint gondolnánk a mell-aszimmetria, amikor a mellek mérete és formája egymással nem megegyező. Van, aki vele született melleit találja túl kicsinek, vagy túl nagynak, és ez annyira zavarta őt, hogy gátlásossá vált. A mell a nőiesség szimbóluma, ha ez nem megfelelő, akkor az egész női önértékelés meginoghat. 

   - Mit tartasz a legnagyobb eredménynek? 

Aesthetica Orvosi Központnak fontos, hogy a plasztikai beavatkozások körüli tévhiteket eloszlassa és az effajta játékok ebben is segítenek.  Ezen kívül a szépészeti beavatkozásokkal kapcsolatosan rengeteg más, nőket érintő téma és probléma felbukkan a játékot kísérő cikkekben, fórumban és a faliújságon. A Mellesleg játék igazán interaktívra sikerült – közvetve vagy közvetlenül rengeteg visszajelzést kapott az Aesthetica, ami felfedte a mind a potenciális ügyfelek, mind az ellenzők véleményét a plasztikai sebészetről!

A Mellesleg játéknak kiemelkedő közösségépítő szerepe is van, donna.hu oldalra többen regisztráltak azért, hogy jelentkezzenek vagy szavazzanak, a játék során barátságok szövődtek, többen az orvosi konzultáció alkalmával találkoztak először személyesen.

A legnagyobb eredmény egyértelműen az, hogy a nyertesnek, Kulin Emesének valóra váltjuk az álmát, és mellei visszanyerik régi formájukat és feszességüket. Emesének hamarosan blogja is indul az Aesthetica honlapján, és ott mindenki követheti, mi történik vele! - fejezte be a beszélgetést Szalai Anita az Aesthetica Orvosi Központ esztétika tanácsadónője.  

Kapcsolódó anyagok:

$$3274$$

$$3231$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top