Öreg-szem

2009. 10. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A presbiópia − más néven öregszeműség − azért elkerülhetetlen, mert nem egy szembetegség, hanem egy olyan korral járó változás, mint például az őszülés. És ahogyan a hosszú évek során a bőrünk is veszít a rugalmasságából, úgy a szemünkben található lencse is, ami miatt a közelre fókuszálás megközelítőleg negyventől hatvanöt éves korig fokozatosan nehezebbé válik.

Anyámnak jelenleg öt szeme van − merthogy a szemeinek hívja a szemüvegeit −, ennyit halmozott fel az idők során, az olcsóbbakkal kezdve, majd a jobb minőségűekkel folytatva. Ezekből hármat használhat olvasáshoz, és kettőt tájékozódáshoz. Mivel a régieket is használja, hiszen azokért is fizetett, ezért a mindennapi rohanásban hamar összekavarodnak a szemüvegei, és a lakás legkülönbözőbb pontjain kötnek ki.  Amikor pedig indulás előtt szüksége lenne valamelyikre, akkor a „Nem látta valaki a szemeimet?” kérdésére az egész család lázas keresésbe kezd. Persze a szűkös időn belül vagy csak a közellátó, vagy csak a távollátó szemüvegeire akadunk rá.

Pedig a mai világban mindkét fajtára szükség van. Látni kell az utcatáblákat, a buszok halványfényben derengő számozását, és ha éppen egy SMS is érkezik, akkor „szemcserés támadással” a kijelző kis betűit is el kell olvasni. Erre a két távolságra nyújt jó megoldást az elterjedt bifokális szemüveglencse, melyet lényegében két lencse egybeépítésével alkotnak meg. Az alsó lencse olvasásra, a felső távollátásra való. Ez a típus a két lencse közti jól látható határvonaláról ismerhető fel.

De mivel a bifokális lencse alja csak a tőlünk nagyjából 30 cm-re lévő dolgokat mutatja élesen, a felső rész pedig a távoli dolgokat teszi élessé, ezért a tőlünk 40-100 cm-re, az úgynevezett munkatávolságra lévő dolgokat homályosan látjuk. Ez megnehezíti például a lépcsőn való közlekedést, de a főzést és a varrást is. Tehát anyám amellett döntött, hogy inkább váltogatja a szemüvegeit, míg az egyik hasonló problémával küzdő rokonunk néhány hete meg nem mutatta neki a progresszív lencséjű szemüvegét.

A progresszív szemüveglencse a távolitól az olvasó részig folyamatosan változó dioptriaérték miatt minden távolságra biztosítja az éles látást. Hihetetlen, de egy francia mérnök és optikus, Bernard Maitenaz már 50 éve feltalálta ezt a lencsét, melyet Varilux névre keresztelt, és ami a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően töretlenül őrzi piacvezető pozícióját. Az évforduló alkalmából a feltaláló nemrég hazánkba látogatott, hogy felhívja a figyelmet a szem öregedésének problémájára.

Az eseményen a presbiópia kezelési módjairól Forrai István, a Varilux lencséket is forgalmazó Essilor Optika Kft. ügyvezető igazgatója adott felvilágosítást. Elmondása szerint már progresszív kontaktlencsék is kaphatóak, de sokan inkább csak sportolás közben használják azokat. A lézeres szemműtétek viszont nem képesek a presbiópia kezelésére, de lehetőség van már implantátum beültetésére, melynek során a páciens szemlencséjét eltávolítják, és helyette egy szintetikus lencsét helyeznek a szembe. Ez így önmagában is rémesen hangzik, ráadásul érdemes vigyázni velük, mert az implantátumok még nem tökéletesek, és később a műtétet már nem lehet visszacsinálni.

A szemüvegektől általában azért tartanak a középkorúak, mert úgy gondolják, hogy az jobban kihangsúlyozza elvesztett fiatalságukat. Viszont az 50 éven keresztül végbemenő fejlesztések és az egyedülálló, szabadalmaztatott eljárások hatására, már a progresszív szemüveglencsékhez bármilyen keskeny vagy fúrt keretet is választhatunk, ezért nem kell lemondani a szemüveget viselőknek sem a divatos és fiatalos kinézetről. Sőt, már lézergravírozással a szemüveg tulajdonosának monogramját is elhelyezhetik a lencsén.

Anyám elmondása szerint a rokonunk szemüvegében úgy látott, mint fiatalkorában, pedig nem is az ő szemeihez készültek azok a lencsék. Így mivel október a látás hónapja, ki fogja használni az optikai üzletek által kínált kedvezményeket, hogy - a részemről még csak tervben lévő - unokái, biztosan ne maradjanak esti mese nélkül.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top