Versace vagyis luxus

2009. 08. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Gianni Versace Reggio di Calabriában, Olaszországban született, és nőtt fel két testvérével és szüleivel. Anyjuk varrónő volt, így Gianni már fiatalon kapcsolatba került a ruhákkal és a divattal. 25 éves koráig építészetet tanult, majd Milánóba ment, hogy szerencsét próbáljon a divatszakmában. Tervezői mkája 1973-ban indult be amikor felkeltette Genny and Callaghan érdeklődését. A bőrből készült kollekció nagy sikert aratott. 1978-ban Milánóban megnyitotta első saját üzletét Gianni Versace Spa néven. Fiatalos, szexi ruhái világszerte nagy sikert arattak a kifutókon és a hírességek körében egyaránt. Védjegyévé vált a női vonalat követő, kihívóan merész és mélyen dekoltált szabásvonal. Ruhái főszereplővé tették a testet, s olyan anyagokat társított egymáshoz, mint a műanyag és a textil, vagy a műanyag és a bőr. Kiemelt szerepet kaptak a biztosítótűk és csatok. Liz Hurley biztosítótűkkel összefogott ruháját a mai napig emlegetik. Az addig ismeretlen színésznőt ez tette híressé. Versace nyíltan vállalta homoszexualitását.1982-ben ismerkedett meg párjával, a modell Antonio D’Amicóval. 11 évig éltek együtt, kapcsolatuk a divattervező tragikus halálával ért véget, amikor 1997-ben Gianni Versace-t Miami háza előtt egy ámokfutó lelőtte, aki később magával is végzett. Hamvait az olaszországi Comói-tóba szórták. 1997 szeptemberében Versace bátyja, Santo, és Jorge Saud lettek a Versace cég igazgatói. Gianni húga, Donatella Versace lett a stílusigazgató. Végrendeletében Gianni Versace divatbirodalmának 50%-át unokahúgára, Allegra Versacéra, Donatella Versace lányára hagyta. Ez azt jelenti, hogy amikor Allegra 18 éves lett, körülbelül félmilliárd dollárral lett gazdagabb, és övé a végső szó a céget érintő minden fontos döntésben. A család bár meglepődött a döntés miatt, mégis elfogadták és nem támadták meg a végrendeletet.

 

 Donatella a fiúk gyűrűjében

Gianni halála óta, az elmúlt több mint egy évtizedben Donatella tovább fokozta a márka által sugallt luxust. A csillogás,a feltűnő tónusok test kihangsúlyozása a szűk ruhákkal mind- mind a Versace ház védjegyei a mai napig.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top