Vízöntő szülött Mérleg aszcendenssel

2010. 02. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Akkor szerencsés ember vagy. Bájos és szellemes, jó érzéked van az élet mind művészi, mind tudományos oldaláról való megközelítéséhez.

Igazán szeretsz tanulni, még akkor is, ha a Mérleg aszcendensed mindig csak rövidebb ideig képes valamire összpontosítani. Így minden remény meg van arra, hogy olyan dologgal fogsz foglalkozni, amiben örömödet leled és úgy érezheted, kiteljesedsz általa.

Főként a szerelem, a társadalmi élet, a gyermekek és az állatok kötik le a figyelmedet.

Egy kellemes, problémamentes világra vágyakozol. A Mérleg jelenlétének köszönhetően igen érzékenyen reagálsz a környezetedre, és arra is hajlamos vagy, hogy a homokba dugd a fejed az összeütközések elkerülése végett.

Hangulataid pillanatok alatt az egyik végletből a másikba csaphatnak át. Néha pedig hihetetlenül lusta tudsz lenni. Figyelj oda legfőbb gyenge pontjaidra, mohóság, lustaság, mértéktelenség, és próbáld előtérbe tolni a Mérleg jegyének előnyösebb tulajdonságait.

Sokkal kevesebb vizet zavarsz és könnyebben is alkalmazkodsz, mint a legtöbb Vízöntő, s a szerelem is jóval erősebben vonz. Ez tulajdonképpen a megszállottságig is fokozódhat. Leginkább a még friss, újdonságokkal kecsegtető kapcsolatokat részesíted előnyben. Az olyanokat viszont már nemigen kedveled, amelyek a kényelmes megszokottság állapotába ágyazódtak bele. Miért nem használod fel örökösen tevékeny fantáziádat a szerelem életben tartására?

Természetednél fogva békeszerető vagy, de ha valaki rád erőlteti akaratát, felgyülemlett haragodat biztos, hogy kitöltöd rajta.

Rengeteg kreativitással rendelkezel, és erős versenyszellem él benned. Inkább gyártod az elméleteket, mint megvalósítod.

Mindig mindenki örül, ha a társaságodban eltölthet egy-két órát.

2010-ben uralkodó bolygód, az Uránusz, a horoszkópod munkával, életmóddal, és betegséghajlamokkal kapcsolatos területe felett tranzitál:

Az Uránusz forradalmasítja a munkádat, szabadulni akarsz a régi kerékvágásból, és rutintól, az értéktelenné és feleslegessé vált dolgoktól. Ha mereven ragaszkodsz a régihez, mondván, hogy "eddig mindig így csináltam", akkor esetleg baleset vagy betegség kényszeríthetne rá a változásokra.

Változások állhatnak be a munkádban, vagy a munkához való hozzáállásodban. Munkahelyet változtathatsz, vagy ami még jobb, újító jellegű felfedezésekkel közelíthetsz munkádhoz, akár új technológiák, módszerek, vagy szervezés terén. Ne próbálj ellenállni a változásoknak vagy ne akard elfojtani az irántuk mutatkozó igényedet. Ha nem lépsz tudatosan, az Uránusz fog kényszeríteni az új változásokra.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top