A Folyó

2009. 09. 23.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kint ültek a nagy tölgy alatt. Anna és Éva a gyerekeket figyelték, ahogy pecáznak. Ottó az ikrek mellett üldögélt, Kálmán pedig a kicsi Kittinek segített pecázni. Alig bírta tartani a spiccbotot, de az elszántság, ami arcán tükröződött Évára emlékeztette Kálmánt. Ő is ilyen volt kiskorában. Emlékszik, ahogy Anna mellett a kertben ügyködött. Egészen kicsi volt még, de nem hagyta volna, hogy anyja segítsen ki húzni a levesbe való répát, ha nem bírta kihúzni, akkor inkább kiásta.

Most Kittikén tükröződik az elszántság. Koncentrál, figyeli a kis úszót, majd bevág teljes erejéből. Aztán mikor megakad a kis keszeg, az anyjához szalad: – Nézd anya milyen szép halacskát fogtam. – és büszkén mutatja a kis halat. Nagyon szép halacska, vidd vissza had éljen tovább. – feleli Éva. Kittike boldogan szalad vissza vele a vízhez. Kálmán a csöpp kis lányt figyeli, látja a kicsi boldogságát és őrá is átragad az öröme.

Visszaül mellé a kisszékre: – Kérem a botom Papa! – Újult erővel tartja a botot és figyeli a kis úszót. Ádámnak is kapása van, de ahogy bevág, már rögtön tudják az nem keszeg lesz. A kis orsó vinnyogva engedi a zsinórt. A hínár még nem nőt fel, ezért van hely fárasztani a halat, terelgeti is Ádám ügyesen. Végül Sanyi csak megszákolja a közel kettes pontyot. Örömük határtalan, mert ez már a harmadik ponty, amit az ikrek fogtak az ártéri tavacskában. Idén most sok ponty itt rekedt gondolkodik Kálmán. Igaz tavasszal az ár nem is volt nagyon magas és gyorsan vége is lett.

– Menjünk hazafelé, mert a vacsorát is meg kell még főzni! – adja ki az intézkedést Anna. Kittike még utoljára éppen kifogott egy tenyeres keszeget, alig bírta kiemelni, megküzdött vele, de ő nyert. – Papa, holnap is jöjjünk ki pecázni! – Kálmán ránézett, látta rajta milyen boldog a kicsi lány, sosem tudott neki ellent mondani. – Anyukád meg engedi, akkor kijövünk. - felelte. Kittike már szaladt is anyjához. – Anya, a papával holnap is kijöhetek pecázni?- kérdezte. – Tudod, hogy a fiúknak vége a tavaszi szünetnek, holnap megyünk hazafelé. Majd jövő hétvégén újra kijövünk, és akkor megint pecázhatsz.

Útközben kikerülték a nagy tölgy letört ágát, vastagabb volt, mint egy ember dereka. A tavasz közepén tört le, amikor a nagy vihar volt. Nagy vihar volt, erős volt a szél is. A faluban sok ház tetejét tönkre tette, otthon is a nagy diófa két ágát letörte a szél. Az állatorvos házának tetejéről az összes cserepet ledobálta. A falubeliek szerették a fiatal orvost, ezért egy emberként ott volt, aki csak tehette és rendbe hozták a házát. Józsi nem győzött hálálkodni az embereknek. Nem fogadtak el ők semmit, mert tudták, ha baj van, mindig jöhetnek hozzá. Amikor Laciék malaca éjjel ellett, akkor is szó nélkül ment segíteni és még csak fizetséget sem kért.

Amikor Foxit az autó elütötte akkor is számíthattak rá. Tavasz volt. Éppen megjöttek a városból Éváék. Kittikét kirakták a kocsiból, aki rögtön neki állt a ház előtti vén eperfa tövénél nyíló ibolyákat szedni. Ahogy az ikrek kinyitották a kaput Foxi rögtön körbe ugrálta a kislányt. Kálmán Ottónak segített kipakolni a nagybevásárlás eredményét. Hallották, hogy jön a körzeti megbízott kocsija, de nem is foglalkoztak vele, mert sokszor járt arra felé. Kálmán csak azt látta a szeme sarkából, hogy Foxi  mereven kezdi nézni a kocsit. A következő pillanatban ínyét felhúzva, vicsorogva ugatott Kittikére, aki az ijedtségtől rögtön beszaladt. Kálmán éppen Foxira akart kiáltani, amikor egy csattanást hallottak és a következő pillanatban rendőr kocsija az eperfának vágódott ott, ahol Kittike a virágokat szedte. Kálmán és Ottó sóbálvánnyá meredve nézett oda. Éva szaladt kifelé: - A kutya bántani aka… ,  de nem fejezte be, mert csak a nyüszkölést hallották. Éva falfehér lett, ahogy meglátta az autót a fának csapódva, Anna is szaladt kifelé a csattanás hangjára. – Kitti az előbb..: - kezdte mondani Ottó  –… ott szedte a virágokat!! – fejezte be Kálmán a mondatot. Évának tágra nyíltak a szemei, szája mozgott, de egy hang nem jött ki a torkán neki. Kálmán abban a pillanatban megértett mindent és ugrott a kocsi elé ahol Foxi hevert a földön, könnybe lábadt a szeme és úgy suttogta: - Drága kiskutyám! Ölébe kapta és a kocsiba rakta. – Segítsetek Károlynak! -: mondta a többieknek és már indult is Foxival Józsihoz.

Nem lakott messze, a harmadik utcában, de Kálmán addig vagy tíz imát elmondott és könnybe lábadt szemmel nézte Foxit. Józsi épp indulni készült vadászni, mikor Kálmán ráfordult a kapubejáróra, kis híján összeütköztek. – Mi olyan sürgős Kálmán bátyám?-: kérdezte, de már látta, hogy Kálmán ölben veszi ki Foxit és tudta nagy a baj. Rögtön vitték be a rendelőnek kialakított kiskonyhába, közben Kálmán mesélte mi történt, Józsi szájtátva hallgatta. Gyorsan pakolt kifelé mindent és mire a röntgen gép bemelegedett, már a műtét is elő volt készítve. Megnézte a képeket és búskomor lett az arca. Kálmán látta rajta, hogy nagy a baj, de nem akart feleslegesen kérdezősködni. – Megmarad ugye? -  Józsi ránézett: – Remélem igen, több bordája és két csigolyája is eltört. Másfél órát dolgozott rajta, mire végül összevarrta a vágást.

Kálmánt közben többször is a sírás kerülgette, de végig segített Józsinak. – Jók az esélyei, szerencsére nincs belső vérzése – mondta végül Józsi. – De még egyszer biztos meg kell műtenem, ha a csigolyák összeforrnak. Mert akkor a kapcsok már nem kellenek. Még nem olyan öreg kutya, jó eséllyel fel fog épülni. Ma nem viheti haza, pár napig kell neki az infúzió.

Kálmán kicsit megnyugodott és haza indult. Mire haza ért a rendőr kocsiját szedték lefelé a fáról. - Károly jól van? – kérdezte Ottót. – Igen, be volt kötve az öve. Kiszakadt az első kereke, az vágta neki a fának. Azt mondta pár napja fatolvajokat üldözött a régi gátnál és bele ment egy kátyúba akkor csattant valami elől, megnézte a kocsit, de nem látott rajta semmi gyanúsat. Sajnálta és szégyellte a dolgot nagyon, itt akart maradni, de a mentősök elvitték - felelte Ottó. 

Ahogy beléptek a konyhába a gyerekek rögtön Kálmánhoz szaladtak: - Foxi hol van?- Kálmán részletesen elmagyarázta, mi volt Józsinál. Kittike sírva fakadt: – Papa ne haragudj rám! – Kálmánnak is könnyes lett a szeme. – Semmi baj kicsim, nem a Te hibád, Foxi nagyon szeret Téged, azért ugatott Rád, hogy az autó ne Téged üssön el. Kittike zokogása kicsit alább hagyott. – Apa is ezt mondta  – szipogott tovább.

A délután nagyon nyomott hangulatban telt el, Éva is úgy volt vele jobb, ha most haza viszik a gyerekeket. Másnap Kálmán elment Józsihoz. Foxi fent volt, de még mindig feküdt. – Adtam neki nyugtatót, nem szabad még mozognia. Nagyon értelmes kutya, szinte látom, rajta, hogy megérti, amit mondok neki. – Tudom, mindent megért -  mondta Kálmán. Hangjára Foxi felemelte a fejét és fel akart kelni. Kálmán gyorsan megsimogatta a fejét és elmondta neki, hogy Kittike jól van, megijedt tőle, de nincs semmi baja. Józsi látta Foxin, hogy megnyugszik. Sosem látott még ilyen értelmes kutyát.

Mikor Kálmán elment ő is újra megsimogatta Foxit és megígérte neki, megtesz mindent, hogy tudjon még játszani a gyerekekkel. Szinte látta a hálát a kutya szemében. Még kétszer kellett megműtenie, mire Foxi tökéletesen tudott szaladni újra. Kálmán kényelmetlenül érezte magát, mert Józsi sosem fogadott el semmit tőle. Mindig azt mondta ők már Foxival lerendezték. Aztán mikor Kálmán az utolsó felül vizsgálatra vitte Foxit először meglepődött a kis kutyaólon a rendelő előtt, de mikor egy kis foxi kidugta a fejét, elmosolyodott. – Szóval, erre gondolt Józsi -  mondta magában. – A második műtét előtt elhozta egyik vadász barátom a foxiját, éppen akkor tüzelt és Foxinál jobb apát el sem tudtam volna képzelni a kiskutyáknak –  magyarázta el Józsi a helyzetet. – Ha érdekel titeket egy kicsi még meg van. Így már megértette miért tudta csak két napra rá megműteni Foxit Józsi.

A következő héten mikor a gyerekek jöttek először csak Foxi szaladt eléjük és már tessékelte is befelé Kittikét a kapun. Nem szerette, ha a kislány az utcán volt. Aztán ahogy mentek befelé, akkor nézett nagyot Kittike, mikor egy kis foxi kidugta fejét a tornácról. Először hátra nézett, aztán vissza előre a kis foxira, aki félre fordítva a fejét őt nézte. A fiúk akkor látták meg a kis kutyát egyszerre kiáltottak: – Egy kis kutya! - együtt szaladtak oda a kis foxihoz. Rögtön el is nevezték Foltosnak. Amikor haza értek a pecázásból a két kutya ott ugrált a kapuban, egész este lett mire haza értek. A fagyis fiúnál muszáj volt megállni, mert a gyerekekkel nem lehetett bírni.

Vacsora előtt a játékokat még összeszedni gyerekek! -  szólt Éva a kicsikre. Ottó meg Kálmán neki álltak a halakat megpucolni, Anna meg Éva a vacsorát készítették. Ottóék éppen végeztek a halpucolással, mikor Éva kiszólt, hogy kész a vacsora. Beterelték a kicsiket is, és neki ültek a vacsorának. Oda kint a két kutya meg boldogan játszott a kint felejtett labdával…    

— Vége —

Köszönjük szépen Oláh Tibor Zoltánnak a kedves történetet!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top