Tanulmányok postafordultával

2009. 03. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A buktató általában a tanfolyamok ára – ami elég borsos tud lenni –, az időpontja, – ami esetenként nem a homo sapiensi napirendbe illeszkedik – valamint az utazás –, ami esetenként órákat vesz el az életünkből. Erre kínál megoldást az Európai Levelező Oktatás. Az Európai Levelező Oktatási Kft, az ELO másfél évtizede működik Magyarországon és közel 300.000 tanuló végezte el a tanfolyamaikat.

De hogyan is lehet postai úton képesítést szerezni? Egy tanfolyam akkor kezdődik, amikor jelentkezünk, tehát nem kell arra várni, hogy összegyűljön a megfelelő létszám egy csoport elindításához. Ez igen nagy előny, hisz csupán a jelentkezési lapot kell elküldeni, s máris nekiállhatunk a tanulásnak.

Meghatározott időközözönként érkezik postaládánkba küldemény, amely a tananyagot tartalmazza: mindig könnyen feldolgozható, kisebb egységeket kapunk kézhez. S innentől kezdve már minden csak rajtunk múlik! Saját magunk oszthatjuk be a tanulásra szánt időnket, nem kell hajnali hatkor kelni, hogy beérjünk a város másik felén levő órára, ahol negyvenen szorongunk egy húszfős teremben. Ám ne higgyük, hogy ezzel magunkra vagyunk hagyatva, hiszen akkor a boltban is megvehetnénk egy könyvet, hogy abból sajátítsuk el az ismereteket. Az ELO tanárai rajta tartják szemüket a tanulókon. Minden tanegységhez házi feladat kapcsolódik, amelyek elvégzésével folyamatosan nyomon követhetjük a fejlődésünket – ráadásul ingyen kérhetünk online hibajavítást, amivel postai költségek nélkül kapunk visszajelzést a vélt és valós fejlődés közti különbségről.

Persze egy nyelvet nem lehet például csak könyvekből megtanulni, hiszen a helyes kiejtés legalább annyira fontos, mint a nyelvtan. Éppen ezért minden nyelvoktató csomaghoz hanganyag és egyes nyelvekhez ELOnet nyelvoktató program is rendelhető, s ezek alapján lehet gyakorolni. Sőt, most ingyenes angol próbalecke is letölthető és kipróbálható.

Az ELO árai messze a megszokott piaci árak alatt vannak, már akár havi 2990 forintért is fejleszthetjük magunkat. A választható tanfolyamok skálája pedig igen széles, OKJ-s tanfolyamokon kívül tanulhatunk nyelveket, kezdő, középhaladó vagy haladó szinten. Számos szakmai képzés közül választhatunk, de az OKJ-s tanfolyamok mellett találunk kiegészítő és hobbi tanfolyamokat is hasznos munkahelyi, vagy otthoni ismeretek megszerzéséhez, a számítógép kezelésétől a könyvelési alapismereteken keresztül a jógáig.

Mindez igen csábítóan hangzik. Hiszen sokan esnek csapdába: ha van idejük, akkor az azt jelenti, hogy nem dolgoznak eleget, vagyis nincs pénzük a drágább tanfolyamokra, ha viszont valaki sokat gürcöl, akkor ideje nem marad arra, hogy iskolába járjon és tanórákon vegyen részt. Az ELO erre kínál egyfajta megoldást. Ám ne feledjük, hogy az egyedül végzett tanulás egyáltalán nem egyszerű dolog. Hatalmas elszánás kell ahhoz, hogy valaki minden nap, vagy minden második nap kezébe vegye a könyvet, s ha esik, ha fúj, ha beteg a gyerek, ha fáradt a napi munkától, ha a kedvenc műsora megy a tévébe, ha a barátnője hívja csevegni –­ szóval bármi is történik, ő mégis a tanulást válassza. Sokan emiatt hátrálnak meg, nem hiszik el, hogy képesek lesznek állandó ellenőrzés nélkül egymagukban tanulni.

Pedig a nők éppen elszántságukról híresek! Nem szoktuk besöpörni a szemetet sem a szőnyeg, sem a szekrény alá, holott egy vendég sem számolgatja az ágy alatt nyávogó porcicákat. A tisztaságért takarítunk, nem pedig mások kedvéért. Minden héten, minden nap… Ha a háztartásban ennyire kitartóak vagyunk, akkor biztos, hogy a tanulás terén ugyanennyire elszántak tudunk lenni!

Az  ELO honlapját érdemes végigböngészni, hogy tisztában legyünk a teljes kínálattal, és akár már pár perces nézelődés után is kezdhetjük a jövőnket megalapozó tanulást!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top