Gyűrűk hölgye

2009. 10. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

– Izgalmasan telt a nyár – meséli a bájos művésznő. –  Nővérem babát vár, és a kedvesem húgának pedig júliusban született meg a kisbabája. Szóval babanyár volt… – babanyárnak pedig velejárója a lazításos várakozás. Így aztán: – Kevés munkával, egy kis forgatással, felolvasó színházzal és sok pihenéssel folytatódott. Kellett is nagyon, mert hosszú és eseménydús volt az évad.

Rengeteg darabban játszott a múlt évadban. Ha jól számolom, legalább tízben… Híres volt arról, hogy egymásután ugrott be. – Már csak a Padlás maradt, az sem volt igazi beugrás, inkább szerepátvétel, hiszen kaptunk időt rá Szőcs Artúrral, nem kellett szó szerint beugrani. A többi pedig bemutató volt… – emlékeztetőül slágvortokban: Süni A padlásban, a Tévedések vígjátékában  Luciana, Marcella A kertész kutyájában, Windy a Pán Péterben, Luci az Úrhatnám polgárban, Dorita a Figaro házasságában, Sári a Tündérlaki lányokban, Mathilde a Vörös és feketében, Orsetta a Chioggiai csetepatéban.

Valamivel kisebb hajrá vár Ildikóra az idei évadban. – Kevesebb darabban leszek benne, de azok nagyon hálás, jó szerepek – teszem azt, amire gőzerővel készül: az október 24-i Játék a kastélyban bemutatójára. – Én vagyok benne Balogh Annie művésznő operettprimadonna, befutott, kicsit maníros színésznő… Külön örülök annak, hogy Turai szerepében egyetemi tanárom, Benedek Miklós varázslatos személyisége átlengi a darab hangulatát. Lukács Sándorral pedig tavaly szinte összenőttünk  – a Vörös és feketébe édesapját játszotta, a Tündérlaki lányokban pedig a báró urat, akit Ildikó elcsábít. És a Molnár-darabban sem futó a viszony: a Lukács/Almády sztárszínész a szeretője.

Aki a színpad kegyeltje, aki egyik bemutatóról a másikra készül, az a filmezéshez kövekkel kirakott úton ér csak el az egyeztetés miatt. Legalábbis évadközben. – Nehezen megoldható, de szeretnék filmezni. Eddig a Duna Tv Állomás című sorozatában voltam Hédi, előtte pár perces vizsgafilmekben játszottam még az egyetemen és a Filmmúzeum Életre kel könyvek sorozatában fiatal kollégáimmal olvastunk fel részleteket klasszikus magyar regényekből… nagyon jól éreztem magam, nagyon tetszett. Fiatal vagyok, nagy fiatalon robbantam be a színházi világba, és hála Istennek, lehetőséget és bizalmat kaptam… Ha eljön az ideje, szeretnék benne lenni egy igazi nagy forgatásban – nem kétséges, eljön. Előtte az élet.

Hanem valami már eljött. – Születésnapi ajándékként, július 23-án kaptam egy gyűrűt… egy jegygyűrűt. Eljegyeztük egymást a kedvesemmel. Nagy meglepetés volt… Szülinapi bográcsos bulinak indult, aztán hipp-hopp, improvizatív eljegyzési buli lett. – És az esküvő? – Mihamarabb.

Fotó: Váczy András



Szerző

donna.hu



Scroll to Top