Marcisor

2009. 07. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A románoknál van egy népi szokás mégpedig március 1-től lányok fiúk egymásnak adják a marcisort. Kérdezhetnénk, vajon mi is az a marcisor. Egy tavasz váró ünnep kelléke, amit a romániai magyarok is átvettek a románoktól.

A marcisor, másnéven márciuska a románok régi szokásai szerint tapló gombából készült négylevelű lóherét ábrázoló kétszínű szalaggal átkötött kitűző, amit fiúk a lányoknak s más helyeken lányok a fiúknak adtak át, március első napjától az utolsóig.

A kétszínű piros és fehér szalaggal ellátott márciuska a két évszakot - fehér a telet, piros a tavaszt - jelölve jelképezi, hogy a télből átléptünk a tavaszba. A márciuska szimbóluma a szeretetnek, szerelemnek, boldogságnak, barátságnak a szerencsének és a jó kedélynek. A régi hagyományok szerint a férfiak adtak a lányoknak asszonyoknak  marcisort, ki mit jelzett vele. Fiatalok a szerelmet, barátságot, az öregek a békességet, szeretetet.

Ma már persze úgy, mint minden más is, a márciuska, vagyis a marcisor is megváltozott anyagát és küllemét illetően. Gyimesen szalagból és hóvirágból, termésekből készült márciuskát adnak a lányok a fiúknak március 1-én. Romániában külön vásárok indulnak, ahol fémből, bogyókból, különböző termésekből és szalagokból készült marcisort árusítanak.

A régi hagyomány kezd feledésbe merülni. Nagyon kevés település van ma már Romániában is, ahol  fiúk a lányoknak, lányok a fiúknak marcisort adnak. Mindenki az új divatú Valentin napra koncentrál, ami Romániát is meghódította. Ne feledjük szép régi népszokásainkat!

Nemsokára folytatnám a sorozatot a régi magyar népszokásokról. Remélem akkor is ilyen figyelemmel kíséritek a cikkeimet. Köszönöm - Nagy Szilvia



Szerző

donna.hu



Scroll to Top