Teknősök

2009. 07. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
 

Mindkét szülőjéhez kötődik, érzelmileg az édesanyjával, értékek alapján édesapjával azonosul. Szeretetvágya mindkét szülő felé nagyon nagy, édesanyjától a szeretet mellett elismerésre, dicséretre is vágyik. Érzelmeit nehezen mutatja ki, nem tárja fel magát, kis titkait még szüleivel sem mindig osztja meg. Másokkal szemben túl magas elvárásai lehetnek, ezért nehéz őt megközelíteni. Esetleg agresszivitás jeleit is produkálhatja, mert belső agresszivitását – a benne felgyülemlett és le nem vezetett feszültséget - lerajzolja.

Kíváncsi kisfiú, rajza arról árulkodik, hogy vagy környezete nem szereti kíváncsiságát, vagy környezetében olyan dolgot, (eseményt) látott, amit inkább nem szeretett volna látni. Rajzából azt látom, hogy 3-4 éves kora körül olyan lelki megrázkódtatás érte, melyet a mai napig nem dolgozott fel. Nem tudom, hogy ezeknek az eseményeknek köze van-e ahhoz, hogy a jelenben nem akar szembesülni bizonyos dolgokkal. Természetesen lehet ez újkeletű dolog is, összefügghet akár még a közelgő iskolakezdéssel is. Feltételezem, a szülők tudják, hogy mi lehet a háttérben, mert ez Levente rajzából nem derül ki. Monotóniatűrését érdemes fejleszteni, hogy feladatainak (pl. iskolai feladatok) elvégzésére is kellő figyelmet tudjon szentelni, illetve legyen elegendő kitartása azok elvégzéséhez.

Ihász Judit - grafológus



Szerző

donna.hu



Scroll to Top