Érdekes módon a görög tudomány csak kb. az időszámításunk előtt 3. századra hozta be a csillagászatban a „lemaradását”.

Thalésznél még a csillagok szférája a Hold pályáján belül volt, tanítványa, Anaximandrosz viszont már visszahelyezte a babiloniak által „kijelölt” helyre.

A mozdulatlan csillagok szférája ettől kezdve nem okozott különösebb gondot, még Empedoklész és Anaxagorász egyszerű világképében sem. Az ókorban jogosan állították, hogy az "állócsillagok szférája" mozdulatlan, hiszen a csillagvilág mozgását az akkori egyszerű eszközökkel valóban nem lehetett észlelni. A Thalész-iskola naiv elvein túlléptek a püthagoreusok, a legtökéletesebb idom, a gömb előtérbe helyezésével.

Thalész korában még bizonytalanok voltak a Föld gömb alakját illetően – bár Anaximandrosz már gnómont használt, s ez igencsak összefügg a gömb alakúság hitével –, de a püthagoreusok már tökéletes idomnak minősítették a Földet.

Azt is megállapították, hogy a bolygók nyugatról keletre, tehát az állócsillagokkal ellentétes irányban mozognak (a korai világképeknél a Föld áll).

Némileg megzavarta e logikus gondolatmenetet Philolaosz, aki az égi eredetű tüzet, a Hesztiát állította világképe központjába. Rendszerében a „tökéletesség” úgy jelent meg, hogy 10 bolygót tételezett fel, mivelhogy a 10 háromszögszám volt, s ezért e szám nagy tiszteletnek örvendett. (1 2 3 4=10, ilyen a tetraktüsz, a háromszögszám felépítése.)

Ha például 10 golyót a fenti sorrendben helyezünk egymás alá – szimmetrikus távolságban –, akkor előáll egy egyenlő oldalú háromszög.

Philalaosz tíz szférájából hét az előbb említett égitestek közül már mozgott, a nyolcadik természetesen a Föld volt, a kilencediket az állócsillagok szférája képezte, és a tizedik, vagyis a legbelső, az Ellenföld. Ennek létét ő azzal próbálta bizonyítani, hogy a holdfogyatkozások gyakoribbak, mint a napfogyatkozások, s hogy a különbség az Ellenföld takarása miatt jön létre.

Leukipposz világképe ennél mozgalmasabb volt, hiszen abban a lesüllyedő atomokból a Föld állt össze, a magasba emelkedőkből viszont az ég, a tűz és a levegő. A Földtől távolodva először a Hold szférája következett, majd a csillagok, azután a Nap. Tanítványa, Démokritosz e világképben mindössze a Nap és a csillagok szférájának sorrendjét cserélte fel. Hogy az égitestek – s így a Nap – járásában némi szabálytalanság van, erre már korábban is rájöttek (pl. hogy a két napforduló közötti időtartam nem azonos), de választ ezekre először Eudoxosz próbált adni.

Ő minden egyes bolygó mozgásának magyarázatához négy geocentrikus szférát vett fel. Egyet a napi körfordulás, egyet a bolygók évi mozgása, kettőt pedig a retrográd mozgások magyarázatára, a Nap és Hold mozgását viszont csak 3-3 gömbbel írta le. Közülük a legkülső természetesen egy nap alatt végez egy fordulatot, és ez forgatja a következő szférát. E belsőbb szféra már vele ellentétes irányú mozgást végez, és ahhoz van rögzítve a két legbelső szféra.

Tehát az égitestek e rendszerben egymásban forgó, koncentrikus gömbhéjakon (vagyis szférákon) mozognak. A két belső gömb segítségével rajzolta ki Eudoxosz a bolygók hurkolt görbéit, a „hippopede”-ket, amelyek alakja változó lehet a bolygók retrográd mozgásától függően.

Így Eudoxosznál a bolygók mozgásának szemléltetésére 26 gömb volt szükséges, míg a 27. az állócsillagok gömbje lett.

Még Arisztotelész előtt – Kalüpposz révén – további 6 gömböt csatoltak ehhez a rendszerhez. (Kettőt-kettőt a Naphoz és a Holdhoz, és összesen még kettőt a bolygókhoz.) Arisztotelész e rendszert fejlesztette tovább, de ő már e szférákat a valóságban is létezőkként feltételezte.

Úgy gondolta, hogy ha igaz az állítás, hogy egy külső égitest szférája mozgatja a belsőt, akkor a belsőn egyértelműen érzékelni kellene a külső égitest valamennyi retrográd mozgását. Ezt viszont nem érzékeljük, amely csak azért lehet, mert a két szféra között van egy harmadik, amely annak „zavaró” hatását közömbösíti. A Hold – szerinte – a többi bolygótól függetlenül mozog, így ott nincs szükség közömbösítőre. A Szaturnusznál és a Jupiternél viszont három-három közömbösítőt vett fel, a további négy bolygónál  pedig négyet-négyet. Ez összesen 22 további szféra, s így alakult ki egy 55 gömbből álló rendszer.

Arisztotelész a legkülső gömböt nevezete el Első mozgatónak, amely az egész rendszert megindította. Ez az elv egészen Laplace-ig megmaradt a csillagászati világképekben, így sem Kopernikusz, sem Galilei, sem Kepler, sem Newton nem cáfolta. Szerinte a földi történést egyértelműen az ég irányítja. Az égitestek mozgásának értelmezését megnehezítette, hogy ugyanolyan mozgásnak tekintette a születést és pusztulást, mint az elemek keveredését és egymásba alakulását, szóval a dolgok valamennyi mennyiségi és minőségi változását.

www.asztrokalendarium.hu