József és Annuska önfeledt boldogságát kitartóan morzsákra csámcsogták szét a hétköznapok fogaskerekei, órákra, percekre, pillanatokra estek szét pajzánul egybefolyt napok, monoton összefekvéssé süllyedtek lángoló együttlétek. Akár a házasság elszürkülését közhelyesen tényfeltáró családi magazinok cikkeinek címlapsztoris példái. Odajutottak. Annuska feje hasogatott, gyomra émelygett, alig élt a fáradságtól, most ne József, holnap szívem, és egy lanyha csók után lámpát oltott. Józsefnek szépen ívelt hát és gömbölyű vállak retinán felejtett képe maradt a mélyfekete éjszakában. És keserű ízű magány. Csomósra izzadt haja, mocorgós viszketés marta testét. Ilyeneket gondolt: hová lett az ő férfiúi csábereje? mitől lett az ő vérbő asszonykájából jéglehelletű fagyasztógép? van neki valakije? Ez utóbbit kizárta, Annuskába szemernyi színészi tehetség sem szorult. Maradt tehát az elhidegülés opálos dérrel fagyott ténye. Odáig fajultak a dolgok, hogy esténként Annuska mélyen szendergett, József pedig apátiába zuhantan nyomogatta a tévé távkapcsoló gombjait. Agya üres volt. Lelke sivár.
Egyik éjszaka, ahogy József kóválygott a műholdas állomások között, feltűnt neki, hogy immáron a tizenvalahányadik szaton fogkrémet reklámoznak merő véletlenségből. Fogkőre, szuvasodásra, ínygyulladásra, a fogak közt makacsul ott ragadt ételmaradék eltávolítására helyezték a hangsúlyt. Ilyenek történtek: alma harapása hersegő hangaláfestéssel, kalciumban gazdag és szegény tojás kopácsolása, képernyőnyi fogak nyakához kövesült zöld szilánkok szétverése éles lapos véső és kalapács által. És így tovább, unalomig. Mígnem az egyikben mindössze simán fogat mostak egy teljesen alpári kinézetű fogkrémmel, s a pofonegyszerű művelet után érzéki, piros ajkak csábító nyílásában vakítóan gyöngyöző fogak villantak ki. Ez volt a szlogen: „Blooddem, a test ördögének fogkrémje. Fantasztikus hatás fogon át. Plusz meglepetés!” József ezt az éjt ébren töltötte. Agya tele volt gondolatokkal. Lelke repdesett.
Másnap addig járta a boltokat, amíg rá nem talált az Blooddemre. Meglepően olcsó volt, meg is jegyezte a csinoska eladólány, hogy szerinte ez bóvli lehet, már a kinézése alapján is, meg hogy ez a duma a nagy gerjedelemről, kész humbug. Józsefet egy cseppet sem zavarta a lány vélekedése, úgy hitt az Blooddem erejében, mint mondjuk hét évszázaddal ezelőtt Boldog Özséb remete a tatárűző Szentgyökérben, amit kies, pilisszántói barlangjában rágcsált. Mint tudjuk, Özsébnek bejött.
Könnyű volt Annuskát rávenni az Blooddemre. Se íze, se bűze, és ha már mással nem, legalább ezzel látszatra fellangyosíthatja megdermedt nemi életüket. Hát legyen. József pedig feszült idegekkel figyelt, mint macska a lyuk szájából kibóklászó egérre. Várt.
Néhány hétig nem történt semmi. Ám egy teliholdas éjszakán Annuska kivette József kezéből a távketyerét, lekattintotta a tévét, egészen közelről férjére nézett, ajkai résnyire nyíltak, nyelve hegye játékosan simította végig csillogó fogait. És áradt belőle a kéjvágy...
Nemhogy visszatértek mézeshetük szenvedélyes éjszakái, József és Annuska messze azokat meghaladva merült bele a testiség gyönyöreibe, úgy repkedtek, kavarogtak a föltüzelt szexhullámok taraján, akár polinéziai szörfösök deszkáikkal az emelet magasra csapó óceán vízhegyein.
Annuska naponta háromszor kefélte serényen fogait a krémmel, mitől testének ördöge – miképp arról a szlogen szólt – egyre követelődzőbb, parázna étvágyat gerjesztett benne. Az első lepedőszaggató éjszakát követően lassan nem maradt élettér (padló, kád, asztal teteje, autó ülése, út menti árok), ahol csábítóan szét ne nyíltak volna Annuska vérvörös ajkai, ki nem ragyogott volna hófehér fogsora az elmaradhatatlan nyelvsétáltatás kíséretében.
Egyik, viharosan átdürrögött éjszaka reggelén József roggyant lábakkal kaszált a fürdőszobába, nézett a tükörbe, bele saját fekete, gyászkerettel övezett szemébe. Remegő kézzel húzta le arca bőréről a borotvahabot, dugta kiszívott agyvelejű fejét csap alá. Aztán megint a tükör, és ott, igen ott az álla alatt, alig láthatóan piroslott két pici pötty. Megint megvágtam magam, dörmögte, és görnyedten nászi ágyukhoz vonszolta magát. Annuska édesdeden aludt, sűrű pillája árnyékot vetett kielégült, bájos arcára, duzzadt, csábos ajkai – mint a reklámban – résnyire szétnyílva, s köztük látszott gyöngyfogainak vakító fehérje. Kiváltképp kettőnek... És mint méz a csupor széléről, úgy csorgott ki meghatóan ajkai szélén nyála. Ez a nyál piros volt. Vértől piros... Merthogy a szlogen így végződött: „Plusz meglepetés!”
Mottó: S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra? (Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet)
