A történelemben és a pszichológiában arra utal a vámpírizmus, amikor valaki emberi vagy állati vért iszik, rendszerint a nyakon keresztül, ahol a legkönnyebb a hozzáférés. Bizonyos kultúrákban az emberek hitték, hogy emberfeletti hatalomra tehetnek szert, ha megisszák mások vérét. Ilyen értelemben a vámpírizmus a kannibalizmusnak egy speciális formája.

Szinte a földön élő összes nép kultúrájában megtalálható egy vérszívó, vérivó lény motívuma.

Érdekes módon a magyarban eredetileg nem létezett vérszívó lény, attól függetlenül, hogy sokan úgy hiszik, hogy a vámpír szó magyar eredetű. Valójában szláv eredetű, az upir szóból származik, bár egyes források szerint ez pedig a török uber, vagyis boszorkány szóból ered.

Jung szerint az emberiség kollektív tudatalattijából származó képpel lehet magyarázni azt, hogy olyan sok nép hiedelmeiben és mondáiban szerepel vérszívó lény, mások szerint a pellagra nevű betegséggel, melynek tünetei vampirikus jegyeket mutatnak: a nap hatására a beteg ember bőrén sötét burjánzások jelennek meg, s e mellett agresszivitás, levertség és álmatlanság jellemzik az ebben a betegségben szenvedőket.

Megint mások a tuberkulózissal magyarázzák a későbbi elterjedését a vámpírhitnek. A betegség tünetei ugyanis szintén mutatnak vampirikus jegyeket: sápadtság, a szájon vér folyik, illetve azt köhögnek fel. Természetesen azt nem tudták abban a korban, hogy a TBC valójában cseppfertőzéssel terjed és semmi köze a vámpírizmushoz, azt hitték, hogy úgy terjed, hogy a fertőzöttek megharapnak másokat.

De térjünk vissza az első vámpír hiedelmekhez! Már az ókori görögök is hittek az emberszerű démonokban, akik a vérüket szívják és betegségeket terjesztenek. Empusának hívták a nőstény „vérivó dögöt”, és Lamia vagy Brukolakhosz nevet viselték a mai értelemben vett vámpírok a görög mitológiában. A mítosz szerint a vámpír mindig udvariasan kopogtat a ház ajtaján, ezért állítólag elterjed szokás volt az antik görög világban, hogy egyszeri, udvarias kopogtatásra nem nyitottak ajtót.

Az asszíroknak is meg volt a maguk vámpírja, mely az ekimmu nevet viselte. A hiedelem szerint az ekimmu életében ember, csak akkor lesz vérszívó „szörnyeteg”, ha felelőtlenül nem temetik el. Ilyenkor ki kel a sírjából és vérivó lesz belőle.

A legszínesebb vámpír sztorikkal azonban Európa és azon belül is Románia büszkélkedhet. Itt számtalan névvel illetik a vérszívó élőhalottakat, a legismertebbek a moroj és az asztrigoj szavak.

A vámpír alakja tehát minden kultúrában összekötődött a vérrel, fél-létének fenntartásához vérre van szüksége. Ám vannak helyek, ahol az áldozatai húsából is eszik. A vérivás módja is kultúránként változik, az orosz vámpír például kitépi áldozata szívét és abból jut vérhez, Malajziában viszont az emberek hátát támadják meg ezek a mitikus lények.

A kereszténység természetesen az ördöggel, a gonosszal azonosította, így űzése is keresztényi jelleget kapott – gondoljunk csak a keresztre, melytől állítólag irtóznak a vámpírok.

A mítoszok szerint a vámpírok gyakorta felveszik különféle állatok alakját. A leggyakrabban farkassá vagy denevérré változnak, bár ezeket az állatokat jobbára csak a filmek kapcsolták a vámpírokhoz, az eredeti történetekben inkább macska, patkány, vagy varangy képében mutatkoztak.

A következő részben a vámpíros történetek irodalmával foglalkozunk, valamint azzal, hogy mennyit tettek a történetekhez a filmek, hogy mekkora üzletet építettek a vámpírok köré.

Kapcsolódó anyagok:

$$2324$$

$$2370$$