Zséda világa?

2011. 07. 14.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Micimackó kalandjai ismét szélesvászonra kerülnek és valószínűleg barátaival együtt gyerkőcök ezreit ejtik majd ámulatba. A jellegzetes karakterek természetesen régi fényükben tündökölnek, a történet pedig ha lehet, még izgalmasabb változatban kerül majd a mozikba.

Micimackó legújabb kalandjait már hazánkban is megtekinthetik az érdeklődők, melynek betétdalát egyik legnépszerűbb énekesnőnk, Zséda adja elő „Az én világom” címmel. Az éppen új albumára készülő énekesnő a dalt Varsóban énekelte fel a produkció klipforgatásán, ahol a munkához öt másik ország énekesnője is csatlakozott, akik saját nyelvükön szintén előadták a művet.

Zséda igazán megtisztelőnek érezte, hogy pont őt választották a munkára, ugyanis a felvételt komoly válogatás előzte meg, a legmagasabb nemzetközi elvárásoknak kellett megfelelnie. Nagy büszkeséggel töltötte el, hogy egy olyan nagy költségvetésű szuperprodukcióban vehet részt, amely világszerte ismert. A varsói csapat mindenben segített Zsédának, hogy kizárólag a munkára tudjon koncentrálni.

A stúdióból kilépve Adrienn bevallotta: “A forgatás alatt végig kisfiamra gondoltam és neki énekeltem a dalt, így lett igazán érzelmekkel teli a produkció.” A hazai közönség hamarosan egy különleges dalt ismerhet meg, amely leginkább a legfiatalabb Zséda- és Micimackó-rajongóknak szól. Adrienn és kisfia már nagyon várják, hogy a mozikba kerüljön a rajzfilm, és együtt izgulhassák végig a “csacsi öreg medve” kalandjait.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top