Három falura zsugorodott a Művészetek Völgye

2011. 07. 21.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd még tartja magát: Monostorapáti, Öcs és Pula már elesett.

Július 22-én kezdődik az idei Völgyfesztivál 2000 programmal, három településen. Szokás szerint tíz napig fog tartani. Öcs  néhány éve már nem szerepel a Völgy naptárában, de tavaly még remek koncerteket tartottak Monostorapátiban, érdekes előadások voltak Pulán. Idén is gazdag a program, de messze nem akkora, mint négy-öt évvel ezelőtt, még az emlékezetes 2008-as „Bűvészetek Völgye” előtt.

 

2008, Bűvészetek Völgye

Kép forrása: mover.blog.hu A „Bűvészetek Völgye” lett volna a jubileumi 20. év, de nem volt elég forrás a megrendezésére. A szervezők egy minimális rendezvénysorozatot akkor is összehoztak ugyan, de még a hagyományos jelkép, a Völgycsiga is meztelen volt. Mégsem ez volt a mélypont: 2009-ben teljesen elmaradt a rendezvény, csak a falunapjaikat szervezték össze az érintett települések, és az igazán fanatikus kapolcs-fanok mentek el, kvázi tüntetésként. Végül két év bukdácsolás után a 2010-es lett a 20. Művészetek Völgye Fesztivál.

Idén jelentős költségvetési összeget is kaptak a szervezők: 60 millió forintot utalt a szervezőknek a Nemzeti Kulturális Alap. A teljes - 140 millió forintos – rendezési költség maradékát a szervezők szponzorokból és belépti díjakból fedezik.

 Forrás: Metropol  



Szerző

donna.hu



Scroll to Top