József Attila 1905-ben született, és 1937-ben halt meg, mely dátumokat akár meg is fordíthatnánk, hiszen halálakor született meg országosan elismert költőként.   A kor és a pályatársak többsége ekkor döbbent rá, milyen kivételes életművet alkotott ez a posztumusz fölfedezett költőzseni, – aki kilencéves volt, mikor először öngyilkosságot kísérelt meg, életútját veszteségek és lelki traumák szegélyezték, de mindebből mégis egyetemes érvényű költészetet tudott teremteni.

József Attila egész életére kihatott, hogy apja József Áron, elhagyta a családot, Édesanyja Pőcze Borbála pedig tulajdonképpen belehalt a megélhetési gondokba. A gyermek Attila lényegében már a Mama élete utolsó szakaszában is árva volt, mert a cselédmunkára kényszerült anya kénytelen volt állami gondozásba adni. Halála előtt ugyan ismét együtt lehettek egy rövidebb ideig, de az addig átélt bántalmak szintén rányomták bélyegüket a költő későbbi életére. A csodagyereknek tartott árvának, tizenhét éves korában megjelent első verseskötete, a „Szépség koldusa” címmel, Juhász Gyula előszavával – mégis meg nem értett maradt, botrányai már kora ifjúságától kezdve nagyobb port kavartak, mint tehetsége.

Tizenkilenc éves volt, amikor istenkáromlási pert indított ellene az ügyészség, „Lázadó Krisztus” című verse miatt. Horger Antal, a szegedi egyetem konzervatív felfogású nyelvészprofesszora pedig eltanácsolta a tanári pályáról „Tiszta szívvel”című verse miatt. A költő önsorsrontó módon ezek után még 1930 januárjában Babits Mihály vereseskötetét durván kipellengérező „tárgyi kritikai tanulmányt” tett közzé A Toll című polgári radikális folyóiratban, amivel  maga nehezítette meg költői érvényesülését, hiszen Babits a Nyugat főszerkesztője, és a Baumgarten Alapítvány főkurátora is volt.

Anyagi értelemben előnyös házasságot kötött Jolán nővére és férje, Makai Ödön biztosították tanulmányait, így anyja halála után polgári környezetben nevelkedett, a szegedi és a bécsi egyetemre járt, majd a párizsi Sorbonne-on is tanult, de ő továbbra is szegénynek érezte magát. Bár a Nyugat is közölte verseit és a Szép Szó egyik szerkesztője lett, még a „Nagyon fáj” (1936) című kötete sem hozta meg számára a várt elismerést.

Magánélete sem úgy alakult, ahogy azt szerette volna, a beteljesült, kiegyensúlyozott, boldog szerelemi kapcsolat nem adatott meg neki. Amikor szerelmes lett Vágó Mártába, egy jómódú polgárcsalád lányába, és a lány őhelyette inkább az egyéves londoni tanulmányutat választotta, akkor került először idegösszeomlással szanatóriumba. 1930-tól Szántó Judit munkásnő-szavalóművész, a moszkvai emigrációban élő Hidas Antal proletárköltő elvált felesége lett az élettársa, aki otthont teremtett számára – de nagy szegénységben éltek, és szellemileg nem tudta József Attilát inspirálni. Később beleszeretett pszichoanalitikus kezelőjébe, Gyömrői Editbe, ő ihlette a „Nagyon fáj” című verseskötetet. A szerelmi kudarcokat tetézve a pszichoanalízis egyre több gyötrő gyermekkori emléket hozott felszínre a költő életében.

Utolsó szerelme Kozmutza Flóra volt, de a hozzá írt versek már a teljes reménytelenségről szólnak. Ismét szanatóriumba került, majd nénjei vették magukhoz balatonszárszói panziójukba. 1937. december 3-án a szárszói állomáson egy tehervonat halálra gázolta. Máig vitatott, hogy szándékos öngyilkosságot követett-e el, vagy véletlen balesetnek esett áldozatul. Gát utcai szülőháza és a szárszói panzió – földi és szellemi világrajövetelének helyszíne – ma emlékmúzeum.

József Attila igazi intellektuális költő volt, kivételes verbális képességgel és kreativitással, aki kifinomult fogalmi gondolkodását minden létező stílusban tudta érvényesíteni, miközben az ősi lírai tradíciókat a modern törekvésekkel vegyítette. Költészete mindenkit képes megszólítani, egyszerre volt „magyar, de európai”.

József Attila: Április 11.

A talló kalászait hányva S a verebek közé belesvén Nagy szél kapott föl egyszer engem Hirtelen, április estén.

Gyerekeit kereste arra S engem talált ott épp az útban. Bömbölt, örült s én mosolyogva Rengeteg mellén elaludtam.

Vitt falvan, földeken keresztül, Meghempergetett jó sárosra, Cibálva és kacagva vitt egy Pesti, csatakos külvárosba.

Az uccán vídám jasszok lógtak S még vidámabban verekedtek, Kiabáltak, kiabáltunk és A jasszok végül berekedtek.

Mondom, valami nagy ünnep volt, A hívek templomokba mentek És reszketve, szomorú kézzel Áldották őket meg a szentek.

S hogy a harangok búgtak, fölnőtt A szívekben nagy, esti béke. A gyilkos végzett emberével S úgy menekült, kalaplevéve.

Reménységnek és tulipánnak Kicsikis deszka-alkotmányba 1905-ben ígyen Iktattak be az alkotmányba.

A kártyás munkásnak fiúként, S a szép, ifjú mosóasszonynak, Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak, Fejkendóbe kötözött gondnak.

A szegényasszony rég halott már, De fiát a szél el nem hagyja, Együtt nyögünk az erdőn éjjel S együtt alszunk el virradatra.

(1925.)

Kapcsolódó versek:

$$3112$$

$$3110$$

$$3113$$

$$3114$$

$$3115$$

$$3116éé

$$3117$$

$$3121$$

$$3122$$

$$3123$$

$$3224$$

Ti írtátok rovat versei:

$$3158$$

$$3159$$

$$3160$$

$$3161$$

$$3162$$

$$3163$$