A szem a lélek tükre (x)

2010. 02. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Kedves barátok, illetve szemész szakember ismerőseim ajánlották ezt a lehetőséget, és arra gondoltam, belevágok, megpróbálom.

 

Milyen volt az első benyomás?

 

Szimpatikus volt az exkluzív környezet is, a klinika ugyanis a Margitszigeten a Thermal Hotelben található. Először megdöbbentett a sok ember a váróban, arra számítottam, hogy legfeljebb 1-2 embert látok majd. Ellenben azt láttam, hogy nagyon népszerű a lézeres szemműtét, hiszen meglepően sokan voltak. Ettől függetlenül nem kellett várni, szervezetten ment minden.

 

Mi történt az első vizsgálat alkalmával?

 

A recepción nagyon kedvesen fogadtak, már ott érezhető volt a magas színvonal, a szakértelem. Az adategyezetés után elkezdődtek a vizsgálatok, ez nagyon érdekes volt számomra, ugyanis ilyen komoly műszeres méréseket azelőtt nem csináltak a szememen. Nagyon tetszett például az a rész, amikor levegőt fújtak a szemembe, ezzel ellenőrizték a szemnyomást. Végig éreztem az odafigyelést és a kedvességet, ami – és ebben biztos vagyok – nem csak a személyemnek szólt. Minden páciensre elegendő időt szánnak, ez abszolút látszik.

A vizsgálat semmilyen kellemetlenséggel nem járt, kaptam néhány szemcseppet, aztán egyik mérés után jött a másik. Végig tájékoztattak az asszisztensnők arról, mi történik, úgyhogy teljes biztonságban éreztem magam.

 

Milyen élményei vannak a műtétről?

 

Érdekes, hogy a műtét napján nem volt bennem egyáltalán feszültség. Kérdezték is tőlem, nem izgulok-e, de éreztem a profizmust, megvolt a maximális bizalom. Egyébként is hiszek a sorsszerűségben; aminek meg kell történnie, az megtörténik. Ha az eredmény jó lesz, akkor örülni fogok, ha meg nem, akkor ez volt megírva. De eszembe sem jutott, hogy nem fog sikerülni. Pozitív gondolatokkal érkeztem.

A műtét előtt beöltöztettek, hiszen azért mégiscsak műtétre jöttem, kaptam egy nagyon helyes sapkát, köpenyt, lábzsákot. Ezután néhány érzéstelenítő cseppet adott az asszisztensnő, majd bekísért a műtőbe. Az egészen rövid beavatkozásról leginkább a lézer kis kör alakú lámpája maradt meg, ahogy cikázott a szememen. Izgalmas élmény volt, nehezen hasonlítható össze bármivel is.

 

Azóta hogy érzi magát?

 

Nagyszerűen, köszönöm!

Gyakran még most is előfordul, hogy automatikusan nyúlok a szemüvegemért, de aztán rájövök, hogy nem kell – hiszen látok. A műtét óta sokkal egyszerűbb az életem: élesen látok autóvezetésnél, és közelre is, ami a munkám során különösen előnyös: látok minden egyes hajszálat.

Mindenkinek ajánlom, hogy tegye meg ezt a lépest az éleslátás felé, mert javul az életminősége. Fantasztikus dolog!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top