A szív egyes részei (pitvarai, kamrái), hogy a vérkeringést fenntartsák, szabályos időközökben, meghatározott sorrendben, a falakat alkotó izomzat segítségével összehúzódnak s így a tüdő ereken át beléjük jutott oxigén dús vért magukból a vérerekbe lökik. Az egész szervezetre kiterjedő érhálózat útján a szív friss vérrel látja el a test minden sejtjét. Az oxigénjétől megfosztott vért a szív, gyűjtőérrendszerére gyakorolt szívóhatásával ismét összeszedi, és újabb oxigénnel való felfrissítés céljából, a tüdő felé hajtja. Így megy ez egy életen át, szünet nélkül. Ez a szívgépezet munkarendje, „ritmusa”.

Már az elmondottakból is következik, hogy – az agyvelő mellett –, a szív a legfontosabb, legnélkülözhetetlenebb, legnemesebb szervünk.

Az ember elveszítheti egyik lábát, vagy egyik, esetleg mindkét karját, egyik veséjét, ha kell, fele gyomrát. Ezek nélkül a szervek, testrészek nélkül is elélhet sok évig. Még az agy egy kis részét is el lehet távolítani anélkül, hogy a beteg meghalna. De szív nélkül, vagy a szívnek akárcsak egy parányi része nélkül sem lehet élni, a másodpercnek még egy tört részéig sem.

Azonos-e a szív és a lélek?

Foglalkozzunk egy kicsit azzal a kérdéssel is, hogy valóban összefügg-e a szívvel az, hogy az ember „jószívű”, vagy „szívtelen”? Van-e értelme orvosi szempontból a „megtört szívnek”, a „kemény szívnek”? Az évezredes szívjelképben mi a jelkép és mi a valóság?

Mondjuk ki kereken, hogy az orvosi tudomány semmit sem tud arról a lélektani szerepről, amelyet az ember ősidőktől fogva tulajdonít a szívnek, és amelyről az ókori bölcsek és a költők oly csodálatos éleselméjűséggel beszéltek és írtak.

A szívhez kapcsolódó sok szép hasonlatnak nincs még tudományos alapja. A régi görögök azonban azt is tudták róla, hogy a szív az érrendszer központja, s ezzel együtt a táplálkozásé, az úgynevezett anyagcseréé, vagy mint ők mondották: az életé is. Bár a szív nélkülözhetetlen, egyedülálló, semmi módon nem pótolható szerv, még sem szabad azt hinni, hogy a szív megbetegedése valami nagyon veszedelmes, vagy éppen végzetes dolog volna. Talán egyetlen szerve sincs az embernek, amelynek az ellenálló képessége akkora volna, amely annyi zavart tudna leküzdeni, ami annyira tudna alkalmazkodni, mint éppen a szív.