Nyaralni voltam. Élveztem a napsütést, a tengert, a kirándulásokat…, és bosszankodtam a meleg, a szél, a szúnyogok, a gyerekeim és a párom miatt. Így ment ez majdnem két hétig, aztán jött egy elnyújtott pillanat… Egy kanyargós hegyi útra kellett balra nagyívben kifordulni, az úton senki, ám a következő pillanatban már csak az egyenesen felénk száguldó ócska járgány becsapódását vártam. A pillanat elmúlt, egyetlen apróbb súrolással végződött a találkozás. Megúsztuk, mehetünk tovább.

Két nap múlva, nyolcórányi zötykölődés után fellélegezve léptük át a magyar határt. Pár perc múlva, az előttünk haladó kisteherautó utánfutója, melyen egy személyautót szállított, hirtelen elkezdett balra-jobbra kilengeni, a mozgás egyre erősödött, a következő pillanatban az utánfutó berántotta az árokba a kisteherautót, minden ripittyára tört. A két utasnak, a szembejövőknek és nekünk nem történt bajunk. Megúsztuk, mehetünk tovább. Egyetlen pillanatra megállt az élet, kimaradt egy ütem, de az Óra jár tovább.

Ugyanezen a napon, hazaérve fogadott a hír, hogy kétszeres olimpia bajnokunk, Kolonics György órája végleg megállt. Az idő, amely különösen fontos volt neki, amivel éveken keresztül harcolt, amit többször is sikerült legyőzni, saját szolgálatába állítani, most elfogyott. Az orvosok szerint a hirtelen szívmegállásnál a legfontosabb tényező az idő, az, hogy milyen gyorsan kezdődik meg az újraélesztés. Minden egypercnyi késlekedés tíz százalékkal rontja túlélési esélyt. Nem késlekedtek, azonnal megkezdték az újraélesztést, a kiérkező mentők egy órán keresztül küzdöttek az életéért. Ám az emberi erőfeszítés kevésnek bizonyult, a ritmusából kizökkent időt nem sikerült helyreállítani.

Csak a találgatás marad: Miért? Miért így, miért most? Mi lett volna, ha? Kolonics György számára nem adatik több végtelenített, sem észrevétlenül tovalibbenő pillanat. Nem tudni, az utolsó milyen volt. Csak remélni merem, hogy váratlansága, hirtelensége ellenére is meghozta számára a tisztánlátást, a bölcsességet, a békét és a megnyugvást.

S hogy mit adhat ugyanez a pillanat nekünk, akiknek tovább ketyeg, dobog, dörömböl az Óra?

Esélyt, hogy miközben rá emlékezzünk, az olimpiai bajnokra, a sportolóra, az emberre, ne feledkezzünk meg az Időről. Hogy értékeljük az olyan pillanatokat, amelyek láttatni engedik a lényeget.