Eredetileg időszámításunk előtt, valamikor a IX. század tájékán csupán az aratás megkezdésének ünnepe volt, egy hétnapos dínom-dánom, amikor bárányt öltek. Később ez az időszak lett a pászkaünnep, a zsidók Egyiptomból való kivonulásának emléknapja, a kereszténység megjelenése után pedig Jézus Krisztus feltámadására emlékezünk ezen a napon. Ez utóbbi pontos idejét csak 325-ben, a niceai zsinaton határozták meg: a húsvét mindig a tavaszi napéjegyenlőséggel – március 21. – egybeeső, vagy az azt követő első holdtölte utáni első vasárnapra esik.

De hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, éppen erre az időszakra – a napéjegyenlőséget követő első vasárnapra – esik egy ősi pogány hagyomány is, Ostra istennő, vagyis a tavasz beköszöntének ünnepe. Tőle örököltük a tojás és a nyúl jelképét, hiszen a tavasz megtestesítőjét virágok között, tojással a kezében, lábainál szaladgáló nyulakkal ábrázolták. A tojás az újjászületést, a termékenységet szimbolizálja, a történet szerint az istennőnek volt egy csodás madara, amely színes tojásokat tojt – a mai gyerekek valószínűleg ma is áldják ezért a nevét, hiszen a tojásfestés igazán remek móka. S bár sokan hiszik, hogy a tojás díszítése valami magyar találmány, az az igazság, hogy annyira ősi, hogy már az ókori Babilóniában is készítettek ilyen törékeny remekműveket.

A locsolkodás viszont eredeti magyar szokás. Nem túl finom módszere, hogy a fiúk kimutathassák a lányok iránti vonzalmukat és tiszteletüket: vödörnyi vízzel loccsantották le a lánykákat – akik persze ezen alkalomra a legszebb ruhájukat vették fel. Rosszabb esetben az itatóvályúba is beledobták a szerencsétlen – ám az őt ért figyelmességtől mégis csak boldog – lányokat. Ez a szokás szelídült meg napjainkra, amikor is kölnis üveggel igyekeznek a férfiak pótolni a vizesvödröt. Érdekes, de mégis jobban tiltakoznak ez ellen a mai nők, mint ősanyáik tették ifjú korukban. A vízzel való meghintés egyébként már önmagában is összetett szokás, egyrészt egy ősi termékenységkultusz – hadd nőjön a locsolástól –, illetve utal a keresztelésre is.

Végül a nyúl és a tojás jelképe is visszatért húsvéti szokásrendszerbe, Németországban ütötte fel a fejét sok évezrednyi szunnyadás után a XVIII. században ismét, majd innen terjedt szét a világon.

A húsvét, látható, igen sok jelképet, szimbólumot tartalmaz, és a mai ünnep számtalan új és ősi szokást tartalmaz. Nem csoda, hogy hazánkban (is) a húsvét igazi kettős életet él. Egyrészt a keresztyén emberek számára ez az egyik legszentebb ünnep, amikor még a templomba ritkábban látogató hívők is elmennek a szertartásra, részt vesznek a közös imádságon. Másrészt viszont a gyermekek nagy vigassága ez, tele jópofaságokkal, nyuszikkal, tojásfestéssel és -kereséssel, locsolkodással, vendégjárással.

Már csak azt nem tudom, mit mondhatnék a gyereknek, ha megkérdi, miért tojnak a nyuszik tojást? Mégsem beszélhetünk össze-vissza Ostra istennőről, a zsidókról, Babilóniáról, Krisztusról, magyar népszokásokról…

A válasz egyelőre ennyi: csak!

Több húsvéttal kapcsolatos cikk:

$$3077$$