Azt hiszem bátran kijelenthetjük, hogy Müller Péter hazánk ezoterikus irodalmának egyik legismertebb és legtiszteletreméltóbb alakja. Műveiben minden mondatnak jelentősége van, olyan igazságokra mutat rá, melyek egy jobb világhoz vezető utat köveznek ki. Egy-egy ilyen apró kövecskét most kiragadunk a nagy egészből és megpróbáljuk átadni nektek, hátha a ti utatokban is helyet kaphat…

„Egy öreg buddhista szerzetes, akivel Indiában találkoztam, azt mondta nekem, hogy maguk európaiak a legfegyelmezetlenebb emberek, akikkel valaha találkoztam, mert állandóan az irrealitásban bolyonganak. Vagy a múltjukon rágódnak, ami irrealitás, mert már nincs, vagy a jövőjükön elmélkednek, ami a másik irrealitás, mert még nincs. Ahelyett, hogy teljes intenzitással megélnék a jelent, amely közben valahogy elmúlik, elszalad.”

Maradjunk akkor most a jelenben és beszéljünk az életünkről. Mennyi mindenre is vágyunk egy emberöltő alatt?

„Az élethez sok minden kell: kaja, lakás, fűtés, világítás, kocsi, na de aztán még jobb kocsi kell, még nagyobb lakás, még szebb villa kell, még drágább és márkásabb ruha kell, és lassan az ember azt látja (...), hogy az élet energiáit lekötik az élet kellékeinek a megszerzésére összpontosított energiák.”

Aztán persze szomorkodunk, ha nem érjük el azokat a dolgokat melyekre vágyunk és nehézségek gördülnek utunkba. Elbizonytalanodunk és elkeseredetten kérdezzük hogy mi értelme így az életünknek…

„Igaza van a zen-mesternek, akitől megkérdezték a tanítványai: "Mester, honnét tudhatom, hogy van-e még dolgom a világon?" És a mester azt felelte: "Abból, hogy élsz."

De az élet nem egyszerű. Sokszor ejtünk könnyeket, sírunk, toporzékolunk, keressük helyünket és könnytől elhomályosult szemeinkkel nem látjuk milyen szép is a világ…

„Sok okból sírhatunk. Lelki fájdalomtól, hirtelen örömtől, a kéjérzettől, de néha még az intenzív szerelemtől is elolvadunk. Elkezdünk csurogni. Folyik belőlünk az, ami bennünk a legtengerszerűbb, a sós könnyünk - elbőgjük magunkat. Amikor a tengerben fürdök, eszembe jut, hogy én most Isten "öröm-könnyében" úszok; akkor sírta ki magából ezt a sós-keserű óceánt, amikor rádöbbent, hogy teremtése milyen gyönyörű.”

Merítsünk energiát ebből a teremtésből és fogadjuk meg a bennünk suttogó halk tanácsot:

„Vannak az életünkben olyan események, amelyekről - miközben javában zajlanak még - tudjuk, hogy sohasem felejtjük el. Ilyen egy-egy jó beszélgetés, egy ölelés, néha egy szép zene; amíg éled, egy Hang azt mondja benned: "szívd magadba jó mélyen ezt az élményt, mert ebből kell táplálkoznod egy életen át!" Ne felejtsd el!... Ide vissza kell találnod, mindig!”