Természetesen igen. A nők között is vannak rossz vezetők, akik nem voltak képesek elsajátítani a hatalom mámorának érzését, amikor egy nagy gép felett teljes mértékben mi uralkodunk. Tesszük ezt gombokkal, pedállal, rudakkal és kormánnyal. Az autóvezetés esetében csődöt mond a nők egyik legértékesebb tulajdonsága, hogy egyszerre több mindenre tudnak figyelni. Az utakon nem. Nincs meg az a töretlen figyelem, ami egyszerre irányul az alattunk futó egyszerűen csak kék vagy piros kocsira, az útra, a mellettünk mutogató dzsipesre és a hátsó ülésen veszekedő gyerekekre. Valami mindig kimarad és ennek a következménye egy éles hang, ami vagy a mi szánkból, vagy a gyerekekéből, vagy a mögöttünk száguldó dudájából jön.

Emellett ott a jól ismert nyomás, a félelem attól, hogy rosszul közlekedünk. Vagyis nem rosszul, csak éppen nem tökéletesen. Mert ha ez így van, akkor azért van így, mert nők vagyunk, nem azért, mert esik az eső és az előttünk lévő elfelejt indexelni. Ez a feszültség generálja azt az idegességet, amely miatt nem tudunk alfában, a tökéletes nyugalomban és odafigyelésben vezetni.

Már az autóvezetés során is sok fiatal lány találkozik az előítéletekkel. Az idősebb oktatók, sőt, gyakran a begyepesedett, egy másik korból itt ragadt vizsgabiztosok is hangoztatják a lenézésüket és a „csökkentett” elvárásaikat. A hosszú combú lányok ezt a frusztráló lelki hátrányt kompenzálják egy miniszoknyával a vizsgán.

Félreértés ne essék, vannak közöttünk vadmacskák is. Nem csak a gátlások szabnak határt egy jobbkezes elsőbbség megadásának – „Mi lesz, ha elkopik a fék?” – hanem ugyanaz a lendület, amiért sok férfi is képes szabálytalanul előzni vagy keresztül robogni a zebrán.

Hajlamosak vagyunk mi is elfelejteni, hogy egyszer mi is voltunk kezdők. Bár a nők emocionálisabban működnek, ergo jobb a beleérző képességük, mégis egy mazsola lefulladását látva képesek mutogatni és olyan elnagyoltan ciccenteni, hogy a kétségbeesett diák a szemével hallja a rosszalló hangot.

A kivételek mindig erősítik a szabályt, hiszen a többségünk inkább betartja a sebességkorlátozást, mint hogy habzó szájjal és a kormányra harapva száguldjon előre. Az autó és vezetője között hierarchikus viszony van – néha persze fellázad a rabszolga – és mi nők jobban szeretjük az egyenrangú kapcsolatokat. Nekünk fontosabbak a praktikus tulajdonságok és legfeljebb a szempillánk hosszát kompenzáljuk a nagy autóval.

Hamarosan elolvashatjátok egy férfi gondolatait is.