Viszont abban tudunk segíteni, hogy hozzátartozónk beismerje a betegségét és segítséget kérjen. Ehhez elengedhetetlen, hogy mi is önvizsgálatot tartsunk és szembesüljünk a hibáinkkal, mert nekünk is “gyógyulnunk kell”, hogy segíthessünk.

Eric Berne, svájci pszichiáter írt először nagyon kifejezően az úgynevezett alkoholista játszmáról könyvében- A magyarul is megjelent könyv címe: Emberi játszmák (Games people play). Elmélete szerint mindannyian játszunk bizonyos játszmákat a társas érintkezéseink folyamán; ezek között vannak jók, de sokszor nagyon rosszak is.

Ha nem ismerjük el betegségnek az alkoholizmust, és nem szembesülünk saját hibáinkkal is,  felvesszük ezeket a tipikus szerepeket, és a következő csapdákba eshetünk:

Az első ilyen szerepkör az üldözőké. Veszekszünk, ellenőrizzük, számon kérjük rajta a hibáit, fenyegetőzünk, bezárjuk az ajtót, eldugjuk, vagy kiöntjük az italát és még lehetne folytatni a sort. Nagyon fárasztó egy alkoholbeteg minden lépését figyelni. Nyomozni utána, a leheletét szaglászni. „Láttalak megint, hogy a kocsmában voltál…, már megint ittál,… hol voltál ilyen sokáig? …Hiába hazudsz, úgyis tudom, hogy mi az igazság… tönkreteszel engem és a gyerekeket is”.

A baj ilyenkor az, hogy arról akarjuk meggyőzni, mondjon le az italról, de ezt úgy akarjuk elérni, mintha egy gyereket nevelnénk. És mivel ő is gyerekként viselkedik, nem tudja abbahagyni az ivást, megmakacsolja magát, és csak azért is az ellenkezőjét csinálja. Csak akkor hagy fel az ivással, ha megérti, hogy felelősséget kell vállalnia saját magáért és a tetteiért. Felnőttnek kell érezze magát, erre pedig csak akkor lesz képes, ha annak kezeljük.

A kioktatás sem megfelelő módszer. A szenvedélybetegnek egyrészt fáj a kioktatás, mert érzi, hogy igazunk van, másrészt rosszul esik neki a számon kérő, kioktató stílus és visszavág. Szeretne ő szabadulni, de nem tud és ezért elbátortalanodik, végül pedig arra a következtetésre jut, hogy minden értelmetlen, hiszen folyamatosan visszautasítják. Kétségbeesésében megint iszik és bezárul az ördögi kör.

A pia kiöntése, az üveg vonalkázása, eldugott ital megkeresése és elkobzása. Ismerős? Ebben a játékban, mindkét fél azt hiszi, hogy feltétlenül győznie kell. A piás, ha kiöntik az italát dühös lesz, mert semmi sem fontosabb számára az alkoholnál, ami "gyógyszer" a számára. A tudat, hogy nem ihat, kétségbe ejti. Aki elveszi tőle az utolsó barátot, az alkoholt, az ellenségévé válik. Ezért lesz ilyenkor erőszakos. Ez semmit sem segít az alkoholbetegnek, a családtagok energiáját azonban teljesen fel fogja emészteni.

Tipikus, de hasztalan eszköz az iszákos ellen, ha fenyegetőzünk, hogy elhagyjuk. Erre néhány napig ő felhagy az ivással, aztán ahogy megnyugodtak a kedélyek, újból inni kezd. Amíg nem iszik, azt a hamis reményt ápolja magában a hozzátartozó, hogy tud rajta segíteni. Mivel az ivás vágya erős benne, és még sincsenek komoly következményei annak, hogy iszik, tovább folytatja a játékot.

A legtöbb társ egyedül tűri a nehézségeket, halmozza a belső feszültséget, majd elfogy az ereje, és hirtelen kilép a kapcsolatból. Érthető, hogy a családtagok az alkoholistával való folyamatos együttélése során egyre kimerültebbnek érzik magukat. A helyzet egyre elviselhetetlenebb, az alkoholizmust így nem lehet legyőzni. Sokan ilyenkor annyira feldühödnek amiatt, hogy képtelenek segíteni társukon, vagy megváltoztatni őket, hogy a szakítás, vagy válás mellett döntenek. A beteg ettől annyira kétségbe eshet, hogy megpróbálja halálra inni magát. Nem helyes hagyni, hogy ezek a feszültségek uralják az egész család életét, azt kell tudni, hogy miben kell változni és változtatni. Könnyű mindenben másikat bűnbakká tenni. E magatartásnak mindenki csak a kárát látja majd.

A megmentő szerepkörbe talán ritkábban kényszerülnek bele a családtagok, de sajnos ez sem segíti a gyógyulási folyamat elindulását. Lényege, hogy a családtag, vagy egy jó barát azt gondolja, képes arra, hogy segítse az alkoholbeteget a gyógyuláshoz, aki mindig rendelkezésére áll, ha baj van. Mindent megtesz és közben nem veszi észre, hogy sajnos semmi sem változik. Újból és újból bizalmat szavaz és ettől várja a változást. A beteg hagyja, illetve eltűri, hogy a másik megmentse, de nem tesz erőfeszítéseket, csupán látszólag. Kellemes ez az állapot neki, mert mindig talál valakit, akinek kiöntheti a szívét, aki hordozza a problémáit, ő pedig marad, ahol volt.

Nem az a baj, ha segítünk ilyenkor, hanem az, ha ezt úgy tesszük, hogy nem vesszük észre, valójában nem segítség a számára. Még akkor is lehet probléma ez, ha már letette valaki az italt, de közben másik személytől függ, és ha nem áll rendelkezésre az illető, akkor kétségbe esik. A legfontosabb az, hogy tanulja meg kezelni az alkoholbeteg az élet nehézségeit, azokat a stresszhelyzeteket, amikkel naponként szembesül. Ehhez van szükség orvosi segítségre. Mi nem tudjuk megmenteni, nem tudjuk befolyásolni. Nagy probléma lehet ilyenkor az, hogy észre sem vesszük, és már csapdában vagyunk. Az alkoholbeteg kötélen rángat minket. Az életünket az ő gondolkodása, problémái, alkoholhoz való viszonya határozzák meg. A saját feladatunk, munkánk, kapcsolataink mind-mind kárát látják ennek a felesleges áldozatnak.

Kifizetni a másik banki, vagy kocsmai adósságait, beszólni helyette a munkahelyére, hogy nem érzi jól magát és nem megy be dolgozni, hazudni, hogy nincs otthon, ha épp akkor keresik telefonon, amikor nincs beszámítható állapotban. Rendszerint a házastárs kényszerül ebbe a szerepkörbe. Mind-mind olyan reakciók, amelyek látszólag őt mentik ki a nehezebb élethelyzetekből, a valóságban azonban, csak arra jók, hogy a beteg nyugodtan igyon tovább. Nincs semmi negatív következménye alkoholizálásának, hisz mindig ott van a megmentő, így nem neki kell szembesülnie a következményekkel, hanem a megmentő szerepet játszó személynek.

Az alkoholistához való hozzáállásban nagyon fontos, hogy nem szabad arra építeni, hogy ha a kedvében járás, vagy a kényeztetés segíthet neki a változásban. Fontos kitartani a másik mellet a nehézségekben és éreztetni vele a szeretet, de nem lehet elvárni, hogy attól változzon meg, hogy társa mindent megtesz érte, mert erre úgyis képtelen.

Nem feltétlen megmentő magatartás, hanem az élet hozta helyzet, hogy a családtagok egy idő után kénytelenek átvállalni bizonyos szerepeket a másiktól, mivel az nem végzi el azt, ami természetes lenne. Ilyen például a gyermeknevelés, mely nagyon megterhelő, ha egy embernek kell elvégeznie a másik segítsége nélkül. Nagy hiba, ha ilyenkor nem kérünk segítséget, mert szinte biztos, hogy ebben az állapotban megmaradva csak tovább sérül a család. Nincs idő a gyerekekre, és nem kapnak elég figyelmet, pedig az amúgy is feszült helyzetek miatt számos negatív érzéssel küszködnek. A sok-sok frusztráció a gyermekeken csattan, akik nem értik, hogy miért olyan türelmetlen velük az, akit szeretnek.

A játszma legsajnálatraméltóbb szereplője a "balek". Akkor kényszerülünk ebbe a szerepbe, ha hagyjuk magunkat vezettetni a betegtől, miközben mi magunk is tudjuk, hogy "átverés" történik. Mégsem ülünk le vele megbeszélni a problémát, esetleg együtt keresni a megoldást; nem utasítjuk el kérését, hanem hagyjuk, hogy tovább folytatódjon az életjátszma. Legtipikusabb formája, amikor pénzt adunk, miközben tudjuk, hogy alkoholra költi. Gyakran az édesanyák követik el ezt a hibát. Azonosulnak vágyaikkal, gondolataikkal és észre sem veszik, hogy abban szolgálják ki a másikat, ami már a kárára van. Pénzt adnak, hogy megkönnyebbüljenek végre, hogy oldódjon a feszültség, és inkább elfogadják a hazugságot.

Kell-e tűrni és kitartani a másik mellett, még akkor is, ha bántalmaz és megaláz minket? A válasz határozott nem! Az alkoholizmus betegség, és aki úgy akar ezzel együtt élni, hogy nem változtat magatartásán, az lehetetlent kísérel meg. Ráadásul nem csak ő látja kárát, hanem a család többi tagja is, leginkább a gyerekek. Feléjük is felelősséggel tartozunk és a sérülés veszélye egy agresszív alkoholistával való együttélés esetén nagyon nagy.

Egy idő után a balek szerepébe bújva lassan elhisszük, hogy nekünk kellene pszichiáterhez fordulnunk, mert mi vagyunk bolondok. És tényleg annak is érezzük magunkat. Azonban tudni kell, hogy nem családtagjai miatt iszik az alkoholista, hanem azért, mert beteg.  Persze ez egyáltalán nem egyszerű, mert valóban könnyű összezavarodni a különböző szerepek felvétele miatt is. A veszekedések, üldözések, megmentő magatartásformák, a szidalmak és vádak tűrése mind-mind csak elveszik az erőnket.

Mit tehetünk mégis? Ki kell lépni a “játszma” szerepiből, és tenni a másikért, magunkért. Hogyan? A következő részben erről olvashattok.

Kapcsolódó anyagok:

$$1898$$

$$1788$$

$$1673$$