Fáj a fejem!!!

2008. 03. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Nem is gondolnánk, de a fáradtságnak és a fejfájásnak az egyik leggyakoribb oka a folyadék hiánya. Sokan alig isznak vizet napközben, a tevékenységükre koncentrálva egyszerűen elfelejtkeznek az ivásról. A tartós folyadékhiány a kellemetlen tüneteken túl vesekő kialakulását is okozhatja. Szervezetünknek az ételben lévő folyadékmennyiségen kívül, legalább 2 liter friss vízre van szüksége. Nyáron, vagy meleg helyen dolgozó emberek esetében ez akár három-négyszeresére is emelkedhet.

Ha csökken a mennyisége a szervezetünk fáradtsággal, fejfájással jelzi. Ilyenkor szoktak egy jó kávét inni, ami a lehető legrosszabb, amit csak tehetnek. A kávénak ugyanis enyhe vízhajtó hatása is van, így tovább rontja a helyzetet. Félreértés ne essék, nem vagyunk ortodox kávéellenesek, de egy kávé mellé, legalább 3 deci vizet is meg kellene inni. Sokan azonban képtelenek ennyi vizet egyszerre elfogyasztani, pedig muszáj, egyszerűen erőltetni kell. Egy 8-9 órás munkanap alatt kétóránként meg kell inni 3 deci vizet.

A tapasztalatok szerint, akik az első pohár vizet épphogy csak legyötrik, nemsokrára megszomjaznak és, még egy pohárral kérnek. A bőséges vízivásra áttérők kellemes változásokat tapasztalnak magukon, sokkal frissebbek lesznek, jóval kevesebbet fáj a fejük. Joggal merül fel az a kérdés, hogy víz helyett, lehet-e gyümölcsleveket, üdítőket inni, valamint szénsavas italokat. A gyümölcslevek, még a 100%-osak is sok energiát tartalmaznak. Három deci gyümölcslé vagy kóla annyi energiát tartalmaz, mint egy kifli. Tehát nem árt szigorú mértéket tartani, ha nem akarunk hízni.

A szénsavas italok meglehetősen ártalmasak, a gyomorból folyamatosan távozó széndioxid nyitva tarja a gyomorszájat és reflux alakulhat ki. A legjobb és egyben a legolcsóbb a víz. Sokak idegenkednek a csapvíztől, mondván, nem tudjuk mi van benne, egyelőre erről nem nyitunk vitát, de a későbbiekben visszatérünk a kérdésre. Szénsavmentes ásványvizet, kevés mézzel ízesített gyógynövényteát viszont nyogodtan fogyaszthatunk.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top