Fiatalkorú anyák

2009. 12. 17.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kísérletező kedv és a mára már megszokott házasság előtti szex a leggyakoribb okok. Ezeket követi a nemi erőszak, amely után a szégyen és a félelem miatt alig mernek segítséget kérni, az abortuszról lekésnek. Magyarország nem az első, de nem is az utolsó a nemzetközi statisztikában, ha fiatalkorú terhességről van szó. Olyan lányokról van szó, akik sem biológiailag, sem pszichológiailag nem felkészültek arra, hogy felelősségteljes szülőkké váljanak.

Míg mindegyikükben közös, hogy tizennyolc éves koruk alatt kénytelenek anyává válni, az egyáltalán nem közös bennük, hogy hogyan. Vannak szerencsések és olyanok is, akik iszonyú dolgokat követnek el a gyermeki félelem és az éretlenségük miatt.

A legszerencsésebbek, akiket támogat a család. Így is ki tölti majd mindennapjait hosszú-hosszú éveken keresztül a baba, de a család bébiszitterkedésével lopott órákban a kislány leérettségizhet, talán még tovább is tanulhat. Bár a féktelen fiatalkort nem fogja számára visszahozni heti egy mozi a barátnőkkel, de sokkal kevésbé érzi majd, hogy kimaradt valamiből. Nem lesz annyira keserves az elvesztett fiatalság, hiszen volt szalagavató, tizennyolcadik szülinapi buli és lehetőség a jövő megteremtésére is.

Még szerencsésebb az a lány, akit a gyerek apja is támogat. Sokkal egészségesebben nevelheti majd a jövendő lurkót. Két szülő küzdelme az egzisztencia kialakításáért sokkal jobban elosztja a vállakon a terheket. Emellett az érett hozzáállás a nagyszülők segítőkészségét is befolyásolja, ha előtte ellenezték a dolgot.

Vannak olyanok is, akik nem ennyire szerencsések. A szigorú neveltetés kudarca, harag és elfordulás a család felől, ha a lány fiatalon esik teherbe. A korai gyerekszülés házasság előtti szexet, méghozzá felelőtlen szexet jelent, így két lehetőség marad: a családi ház biztonsága és a gyerek örökbe adása vagy fel is út, le is út. A szülők egy része – szerencsére kevesen – elfelejti észrevenni gyerekében és a benne fejlődő unokájában a saját jövőjét és csak magára gondolva kesereg: mit ronthatott el?

Ezek a lehetőségek a középosztály lányaival történnek meg. A rossz szociális háttérrel rendelkező leányanyák többen vannak, mint értelmiségi társaik. Számukra éppen úgy nem marad más, mint a többszörös abortusz vagy a gyerek megtartása. Általában nehéz anyagi körülmények között is vállalják a babát, hiszen nincsenek nagyra törő terveik, amelyekben gátolhatják őket az anyaság teendői. A család is toleránsabb velük szemben. Sajnos ez még nem azt jelenti, hogy lelkileg elég fejlettek ahhoz, hogy egyedül vagy szintén fiatalkorú élettársukkal megfelelő körülményeket tudjanak biztosítani.

Ki tudja mennyire lehet majd a fiatal lányok helyzetén segíteni. Egyre több helyen csak akkor vásárolhat óvszert a vevő, ha már elmúlt tizennyolc éves. Így nem lehet a fiatalok szexuális kíváncsiságát apasztani. Csak a felelőtlenségüket növelni. A szülők – és elsősorban az anya – feladata nem a tiltás, hanem a féltés. Nem szobafogságra kell ítélni tinédzser korú lányunkat, hanem felvilágosítani és meggyőzni, hogy a saját érdekében kell betartania a játékszabályokat.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top