Fogadj örökbe!

2009. 09. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az örökbefogadásnak alapvetően két fajtája van, a nyílt és a titkos – értelemszerűen ebben az esetben az eredeti szülők nem tudhatják meg, hogy kikhez került a gyermek. Titkos örökbefogadás esetén a kicsi először a gyámhatóság közreműködésével állami gondozásba kerül, majd a szülők nyilatkozatban lemondanak jogaikról, illetve anélkül, bírósági döntéssel meg lehet őket fosztani szülői jogaiktól, így a gyerek örökbefogadható lesz. Ebben az esetben a leendő család kiválasztása a vérszerinti szülők tudta nélkül történik. Nyílt örökbefogadás esetén a szülők lemondanak egy másik család, vagy személy javára gyermekük feletti felügyeleti jogukról. Ha az eredeti szülők lemondanak jogaikról, akkor az örökre szól, nem vonható vissza. A nyilatkozatra nincs szükség, ha a szülő cselekvőképtelen, nem tudni hol van, és ha a lurkót a gyámhatóság örökbefogadhatónak nyilvánította.

Mivel azonban nem feltétlenül alkalmas mindenki egy apróság felnevelésére, mindenképpen ellenőrizni kell a leendő szülők életkörülményeit, illetve pszichológiai alkalmasságukat, erről a törvény gondoskodik, és pontosan emiatt lesz ez a folyamat olyan hosszadalmas, és olykor igen kellemetlen.

Ha valaki gyermeket szeretne örökbefogadni a városi Gyámhivatalhoz, vagy a Gyermekvédelmi Szakszolgálathoz kell, hogy forduljon egy kérelemmel, melyben megindokolja, hogy miért akar gyereket adoptálni, milyen elképzelései vannak – a gyerek életkora, hajlandó-e testvéreket otthonába fogadni, vagy egészségkárosodott gyermeket -, kezdeményezett-e már korábban ilyen eljárást, és annak mi lett az eredménye. Ezek után a Szakszolgálat 15 napon belül ad tájékoztatást, és lényegében ekkor kezdődik az egész procedúra.

A legtöbb család természetesen csecsemőt szeretne örökbefogadni, így a várakozás akár több év is lehet, ráadásul számtalan követelménynek kell megfelelniük azoknak, akik egy apróságot szeretnének adoptálni. Először is el kell végezniük előtte egy örökbefogadási tanfolyamot, körülményeiknek és személyiségüknek megfelelőnek kell lennie a gyermekneveléshez. Ezenkívül legalább 16 és legfeljebb 46 évvel legyenek idősebb, mint a „kiszemelt” gyermek. Házastársi és rokoni kapcsolat esetén nem kötelező részt venni az előkészítő tanfolyamon, illetve a korkülönbséget sem kezelik olyan szigorúan – csak szélsőséges esetekben.

Adoptálható minden olyan kiskorú – tehát 18 év alatti – személy, aki még nem kötött házasságot, és hivatalosan még nem fogadták örökbe. Ha a korábbi örökbefogadó meghal, a gyerek ismét adoptálható lesz.

Ha úgy tűnik, hogy a mindenki minden követelménynek megfelel, akkor az adoptálás véglegesítése előtt az örökbefogadó szülőknek egy hónapon át gondoskodniuk kell a gyerekről. Ám az alkalmasságot a későbbiekben is bármikor felülvizsgálhatják, ha az örökbefogadó körülményeiben jelentős változások következnek be – például lakóhelyváltozás, családi helyzet megváltozása, stb.

A folyamat tehát nem egyszerű, ám aki igazán szeretne egy csöppséget, és erre talán más lehetősége nincs is, csak az örökbefogadás, ne rettenjen vissza a bürokráciától!

A képek forrása: flickr.com



Szerző

donna.hu



Scroll to Top