Ott megismerkedtem egy szőke, kék szemű, jó testű fiúval. Kicsit többet ittam a kelleténél, de ő vigyázott rám. Több alkalommal találkoztunk pincebulikban. Elvégeztük az iskolát, és többé nem találkoztam életem első szerelmével.

Eltelt néhány éve, férjhez mentem. Született egy gyönyörű kislányom. Néhány év után, rájöttünk, hogy nem vagyunk egymáshoz valók és elváltunk.

Kislányommal éltünk 2-3 évet. Elmentem egy helyi szórakozóhelyre , hiszen úgy gondoltam nekem is megjár a szórakozás még akkor is ha anya vagyok. Kislányom biztonságban volt a nagyszülőknél.

Táncoltam, próbáltam jól érezni magam. Egyszer feltűnt a tömegben egy arc, akit már láttam valahol. Csodák-csodája Ő volt. Hamarosan leültünk beszélgetni. Az első mondatom az volt, van egy kislányom, csak vele együtt vagyok!  Ő elmondta, van egy fia, de édesanyjával külföldön él.

Másnapra randevút beszéltünk meg. Nem is volt számomra kérdéses, hogy vigyem e magammal a kislányt. Első találkozásukkor már összebarátkoztak. Ezután, jöttek a közös kirándulások, mozi, étterem, és minden hármasban. Egy hónap múlva összeköltöztünk. Ez sem volt kérdéses.

Minden ott folytatódott, ahol 12 évvel azelőtt abbahagytuk.

2 éve házasodtunk össze. Azóta született egy közös gyermekünk. A kislányomat sajátjaként szereti. Még a munkahelyén sem tudták, hogy nem az övé, sőt, amikor elmentünk a falujába szintén egy búcsúba, a falubeliek azt mondták, hogy a kislány az ő apukájára hasonlít a legjobban.

Úgy érzem, megtaláltam azt akit egész életemen keresztül kerestem. Ilyenkor teszem fel a kérdést, miért kellett az első házasság? Egy valami jó maradt nekem a régiből: a KISLÁNYOM. Büszke vagyok rá, hogy az anyukája lehetek, és a férjem boldog, hogy a kislánynak APUKÁJA lehet.

Mese

(Továbbra is várjuk leveleiteket: info@donna.hu)

A képek illusztáriók - a szerk.