Hetvenen túl is van élet és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint azok a fotók, melyeken keresztül a művészek bemutatják az idősekkel szembeni előítéleteken túli, sokszínű és lélekmelengető világot. Az alkotásokból szeptember 22-én nyílt kiállítás.
A „Koroltó” kiállítássorozat szeptember 22-én indult országjáró útjára, melynek során hét várost (Székesfehérvár, Szeged, Szekszárd, Győr, Vác, Eger, Szolnok) ölel fel, majd október közepén Budapesten zárja kapuit. A kiállítás a nyár során kiírt „Koroltó” országos és regionális fotópályázatra beérkezett alkotásokból tevődik össze, melyek széles skálájában portréfotók és szociofotók is fellelhetők amatőr és profi művészektől egyaránt.
A pályázatra összesen 430 alkotás érkezett, közülük több is díjazásban részesül. Az első helyezettek díjátadójára szeptember 30-án, a Parlamentben kerül sor. Az alkotások négy nagy téma köré csoportosultak, de valójában mindegyik az idős emberek sokszínű világát mutatja be, és megpróbál küzdeni az előítéletekkel, melyek szerint a sokadik ikszen túl már csak a kiszolgáltatottság, betegség és magány az ember sorsa. Megmutatják azokat az arcokat, melyekről árad a bölcsesség, az életszeretet és megérettek arra, hogy példaképpé váljanak, sorsukba, életükbe bepillantást nyerjünk, akár néhány fotón keresztül is. A szervezők által megadott tematikák számtalan lehetőséget kínáltak az alkotóknak, hiszen megörökíthették az idős emberek olyan szokásait, tevékenységeit, melyeket az ifjabb generáció is követendőnek, rokonszenvesnek tart, de akár készülhettek olyan pillanatképek, portrék, önportrék is, melyek rámutatnak az „örök fiatalság” és az „időskor” közötti kapcsolatra.
A személyeket illetően sem voltak megkötések, hiszen a képek készülhettek ötven feletti ismert és ismeretlen emberekről, szomszédokról, nagyszülőkről, régi tanítókról, mesterekről és mentorokról is, és a pályázat résztvevői előszeretettel éltek ezekkel a lehetőségekkel.
A pontos helyszínek és időpontok listája ITT megtekinthető.
A képek illusztrációk, nem a kiállítás anyagát képezik. Forrás: FlickR.