Lassan elérkezik az év utolsó 2 hete, s szívünk egyre nagyobb szeretettel van tele. Talán mosolyogni is könnyebben tudunk, ha embertársainkra gondolunk. Persze legkevesebbek a közel állók, velük éljük a mindennapjaink zömét, az élet körforgása változó, és állandó. Változó mert új emberek jönnek szembe velünk, majd egyszer mi sem leszünk, és lassan csecsemők kétszer leszünk. Biztosan születnek gyerekek jók, és szépek hogy boldoguljanak az utánunk élő tán szebb reményű népek. A körforgás állandó, tudjuk mi mit követ, hát készülünk megérni az eljövő békés ünnepeket! Sok-sok álmunk után tettekre vágyunk, hogy megvalósuljon titkos álmunk, mert szeretve van aki maga is szeret, vissza kapni jó, amit az ember szívből tehet! Bár jóból nem mindenki egyformán vehet, de törekedni arra pénzbe nem kerül senkinek. Mert olykor-olykor magunkba nézünk vívódunk, harcolunk, tépődünk vajon jót cselekszünk? Hát mit tettünk? És a mi fenyőfánk alá, boldogabb mosollyal felnőttként bölcsebbek lettünk? Hát nem volt jobb gyermeknek lenni, adni-venni gyertyagyújtó szent estéken vidámnak, boldogabbnak lenni? Kérdéseinkre jön a néma válasz, hogy hangosan magunknak megfeleljünk, és új erővel, új hittel, új reménnyel, békésebb környezettel száz reményünk nem veszett el! Az ember életében küzd,nsír nevet,nés jót tehet! Rosszat tenni léhán könnyebb, s jönnek is a könnyek, kit megbántottunk, és megbántottak, megbocsátunk, és megbocsátottak, de ha nem ezt tesszük, különbek, jobbak, soha már bután csak életünkbe elkésve tesszük! Fényesedjék hát szemünk a gyertyától, az ünnep fájától, megtisztulástól, lelkünk szárnyától. A mi fánk legyen a legszebb, fényesebb, bajtól-bútól mentesebb! Álljunk körbe csendesen, s a lelkünk lassan-lassan megpihen. Egy angyal szárnya repdes idebenn, levenni a súlyt szívünkről szeliden!!!