Lángoló szarvak: jóváhagyva

2010. 09. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A katalán törvényhozás nemrég betiltotta a bikaviadalokat, de a napokban kimondták, a toro de fuego hagyománya továbbra is élvezi jóváhagyásukat. Ennek lényege, hogy a bika szarvához fáklyát erősítenek.

Ahogy mi is beszámoltunk róla, a barcelonai parlament nyáron elsöprő többséggel elfogadta a klasszikus bikaviadalok betiltásáról szóló törvényt. Ezzel Katalónia lett a második spanyol tartomány, ami nemet mondott az évek óta az állatvédők össztüzében álló hagyományra. Az állatvédők óriási sikerként ünnepelték a döntést, egyúttal remélték, hogy más, általuk állatkínzónak tartott szokásokkal is leszámolnak majd a honatyák. Úgy tűnik, csalódniuk kell. Talán még a hírhedt pamplonai bikafuttatásnál is többet támadják a toro de fuego vagy toro embolado néven ismert hagyományt, amit a katalánok csak a correbus névvel illetnek. Ez azzal jár, hogy a bika szarvaihoz égő fáklyákat, sőt gyakran tűzijátékokat erősítenek.

Az állatot aztán kiengedik az utcára, és ott futnak előtte-körülötte, ahogy a “sima” bikafuttatások alkalmával is. A kiszemelt egyedek ritkán ússzák meg ép bőrrel. A kisebb-nagyobb égési sérülések általánosak, de akár a látásukat is elveszíthetik.Tengerparti városokban szokás még, hogy a vizen állítanak fel kisebb mólókat, az állatokat ezeken engedik el, és a bátorságukat fitogtatók ott szaladgálnak körülötte, vigyázva, nehogy elkapja őket. Ennek gyakran az a vége, hogy a bika a vízbe zuhan. Ilyenkor azonnal nekilátnak a mentésnek, és a szárazföldre vezetett állatot új fáklyákkal “szerelik fel” és viszik is vissza a “küzdőtérre.” Több forrás is megemlíti, hogy nem ritka, hogy az állat megrémülve a nyílt tenger felé kezd úszni, ezek az esetek bizony fulladással érnek véget.A látványosság lényege éppenséggel nem ez lenne, úgyhogy gyakorlatilag minden helyi és nemzetközi állatvédő szervezet felemelte már a szavát a correbus ellen. Azonban a barcelonai parlamentet ezúttal nem hatotta meg a tiltakozás, az L.A. Unleashed információi szerint 117-14 arányban, öt tartózkodás mellett jóváhagyták a rendezvényt, bár szigorították a megrendezés kritériumait, melynek értelmében nagyobb figyelmet kell szentelni az állatok biztonságának is.

 A katalán hatóságok szerint ez a bika nem szenved?  

Francesc Sancho, a kormánypárt szóvivője azzal indokolta a döntést, hogy a correbus nem vehető egy kalap alá a bikaviadalokkal, mert itt a bika nem pusztul el a végén. Úgy véli, a most elfogadott törvény épp eléggé védi majd az állatokat azzal, hogy meghatározza, mennyi ideig tarthat egy ilyen látványosság, és kötelező állatorvosi vizsgálatot ír elő, amit a rendezvény után azonnal meg kell ejteni. A lángoló szarvak problémáját a következő mondattal intézte el: “Ha elég szélesek a szarvak, az állat nem fog megégni.”

Alejandra Garcia állatvédő aktivista szerint a jogszabály rossz és hasznos is egyben. Rossz, mivel nem igazán tesz semmit az ellen, hogy az állatok fájdalmat szenvedjenek el. Szükségtelenül, szimpla nyári látványosságként. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendezvényszervezők, akik nem tartanak be maradéktalanul minden szabályt, így legalább büntethetőek lesznek. Ha pedig idővel kiderül, hogy az állatok továbbra is szenvednek, akkor minden eddiginél nagyobb lesz majd a nyomás a vezetőkön, hogy betiltsák a correbust. Amíg erre sor kerül, az állatbarátok csak abban bízhatnak, hogy még szélesebb körben terjed el az a változat, amikor az emberek vesznek fel fémből és más anyagokból eszkábált bika alakú fáklyatartókat. Látványosnak ez is nagyon látványos, és nem kell hozzá élő bika, senkit nem fognak macerálni az állatvédők, évről évre éltethetik a hagyományt - mindenki jól jár.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top