Az itáliai festészet két évszázadának remekművei című nagyszabású tárlaton több mint ötven múzeumból, többek között a firenzei Uffizi-ből, a párizsi Louvre-ból, a londoni és a washingtoni National Gallery-ből, a New York-i Metropolitan Museum-ból, a római Galleria Borgheséből és a madridi Prado-ból kölcsönzött remekműveket állít ki a Szépművészeti.

A 15-16. századi olasz festészetet bemutató kiállítás lehetőséget nyújt arra, hogy a közönség ne csupán a legnagyobb művészegyéniségek alkotásaival találkozzék, hanem nyomon követhesse a legjelentősebb kulturális központok szellemi, művészeti folyamatainak születését és fejlődését is. Ezzel a különleges tárlattal első ízben sikerül megteremteni Magyarországon egy tudományosan megalapozott, ugyanakkor rendkívül látványos, nagyszabású, antologikus olasz reneszánsz bemutatót. A kollekciót harmincöt festmény egészíti ki a Szépművészeti Múzeum európai rangú itáliai gyűjteményéből.  

A kiállításon olyan művekkel találkozhat a közönség, amelyeknek budapesti szereplése önmagában is szenzációnak számít: Tiziano Kesztyűs férfija, Bartolomeo Veneto Flórája, Botticelli Virginia története című alkotása, Cossa Férfiképmása, a Perugino által festett Francesco delle Opere képmás, Savoldo Tóbiás és az angyala vagy Palma Vecchio La Bellá-ja kiemelkedő jelentőségű alkotásai a korszaknak. Emblematikus mű a világ egyik leghíresebb és legértékesebb festménye, Leonardo da Vinci Hölgy hermelinnel című alkotása, amelyet a képnek otthont adó krakkói Czartoryski Múzeum mellett Európában csupán olasz múzeumokban láthatott eddig a nagyközönség.

  Az átfogó anyag bemutatása tagolást igényel, a múzeum hét szekcióban mutatja be a kiállított képeket. Az első rész A festészet tudománya címet viseli, és az illúziókeltő ábrázolás kialakulását, a távlattan, az optika, a geometria, az arányok alkalmazását és változását mutatja be az itt kiállított képeken. Az Emberarcok, angyalarcok szekcióba egyrészt portrék kerültek, amelyek a reneszánsz egyéniségkultuszának legnyilvánvalóbb „tárgyi bizonyítékai”, másrészt néhány olyan Botticellitől, illetve műhelyétől, valamint Raffaellótól származó kép, amelyek bizonyítják: a természethűségre való törekvés együtt élt az eszményi szépség utáni vággyal. A kiállítás harmadik fejezetének címe, a Reneszánsz, határok nélkül arra utal, hogy az egész korszakban nyitott volt a határ a gótikus múlt felé, eleven a kapcsolat nem csak itáliai városok és festőműhelyek, hanem az itáliai és az Alpokon túli irányzatok között is.

Az eszmény testet ölt: az érett reneszánsz címet viselő negyedik szekció főhősei Leonardo, Raffaello és Correggio. A kiállításrész az 1500 körüli éveket és a 16. század első két-három évtizedét fogja át, amikor a legnagyobbak figyelme a felszínről a világot, a természetet belülről mozgató erőkre, a mozgás mechanikus jellemzőiről organikus természetére, a test és az arc külső jellegzetességeiről a lélek rezdüléseire terelődött. Természetesen itt kapott helyet Leonardo Hermelines hölgye épp úgy, mint Raffaello Kettős képmása.  A negyedikhez a lehető legszorosabban kapcsolódik az ötödik szekció, Tiziano: a festészet diadala címmel, ahol az érett reneszánsz vezető velencei mestereinek, Giorgionének és Tizianónak a művei láthatóak. A külön szekcióba osztást az is indokolta, hogy a kiállításon kilenc Tiziano-képet láthat a közönség. A velencei mester legendás kolorizmusa évszázadokra meghatározóan befolyásolta az európai festészet fejlődését. Újításai – a laza ecsetjárás, az inkább színfokozatokra (tónusokra), mint árnyékolásra építő modellálás - világossá tették: az összegző, egyes részleteket kiemelő, másokat elhagyó festői módszer inkább van összhangban látásunk természetével, mint a minden részletet egyenletes gonddal kidolgozó, aprólékos ábrázolás.

A Velence és hátországa szekció azt a korszakot mutatja be, amikor Velence politikai hatalma hanyatlani kezdett, ám a művészetben nagyhatalommá vált. Többek közt ekkor alkotott Tintoretto és Paolo Veronese, az érett reneszánsz utolsó képviselője, akinek képei olyan látványosságok, amelyek magasztos derűvel és letisztult harmóniával hirdetik a szépség diadalát. Kettőjüktől, de más jelentős festőegyéniségektől is, életművük legjavához tartozó alkotásokat mutat be a kiállítás.  A hetedik, egyben utolsó szekció címe: A reneszánsz válsága és a manierizmus. Az ebben látható képek az mutatják, hogy a humanizmus optimista világképének megrendülése, vagyis a válság új világot termett. Beccafumi, Parmigianino, Lelio Orsi, vagy Bronzino kiállított képei is arról tanúskodnak, hogy a 16. század folyamán, hol többé, hol kevésbé, de valósághűség és absztrakció, világias szellem és transzcendens gondolkodás között az egyensúly, az utóbbiak javára, megbomlott.

Fotó: Váczy András