Óvakodj az internet ragadozóitól!

2010. 08. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az internet forradalmasította az életünket. A világháló segít a tanulásban, szórakoztat, valamint World Wide Web révén kapcsolatban tudunk maradni a közeli barátokkal és családtagokkal akárhol is élnek. Azonban számos veszélyt is rejt a világháló, különösen a gyermekek számára, akik könnyen áldozatul eshetnek olyan ’ragadozóknak’, akik az internetet arra használják, hogy a megbántás és csalódás csapdájába csábítsák őket.

Az internet elterjedése óta jelentősen nőtt az effajta csapdába csalogatott gyerekek száma. A szülők, barátok és jogi szervek minden igyekezete ellenére nő ez a szám. Néhány esetben véget tudnak vetni az ilyen kapcsolatoknak az időszakos beavatkozásokkal, ám egyes gyerekekre nem vigyáznak. Ha ezek a védtelen gyermekek találkoznak egy-egy erőszakos csalóval, akár komoly baj is adódhat.

Miután ezt a jelenséget észlelték, számos informatikai cég „szülői felügyelet tulajdonságot” alakított ki. Ez korlátozza a gyermekek hozzáférését az interneten található információkhoz, a szülők pedig felügyelhetik őket. Ugyebár ha például nem engeded a gyerekednek, hogy a tévében obszcén műsorokat nézzen, akkor az interneten sem kellene nekik megengedni, hogy nekik nem megfelelő oldalhoz hozzáférjenek!

Érdemes tájékoztatni a gyerekeket az internet biztonsági opcióiról, és nyugodtan beszéld meg velük, hogy kiben bízhatnak. Ám figyelj rájuk, míg ezekről beszélgettek. Építs ki egy komfort zónát a gyerekeid számára, hogy bátran fordulhassanak hozzád az internettel kapcsolatos kérdéseikkel, ill. ha bárki kapcsolatba akar lépni velük a neten.

Az iskolákban és a könyvtárakban nincs korlátlan internethasználat. Szigorú szabályok vannak azzal kapcsolatban, hogy a világháló mely oldalai legyenek elérhetők a gyerekek számára. Ha nálatok nincs így, hozd fel az ügyet a helyi iskolában vagy a város illetékes hatóságainál, hátha bevezetik a korlátozásokat.

Mikor a gyereked meglátogat egy barátot, bizonyosodj meg arról, hogy mindenki, a gyerek szülei is ismerik a te álláspontodat az internet-hozzáféréssel kapcsolatban. Sok szülő csak akkor engedi meg a gyerekének, hogy netezzen, ha egy barátja szülei házában van felnőtt felügyelet alatt. Amennyiben te nem díjazod a korlátlan szörfölést, tudasd ezt velük.

Az állandó felügyelet legjobb módja, ha olyan szobába rakod a számítógépet, ahol mindenki láthatja a képernyőt. Tanácsos tehát a gépet a nappaliba vagy családi szobába tenni, mert ott teljes a felügyelet. Így biztosítod azt, hogy a gyereked ne legyen egyedül, míg netezik. (Ezt kisebb gyerekeknél könnyebb megoldani, idősebbeknél már szinte lehetetlen...)

Beszélj továbbá gyerekeidnek az internet veszélyeiről is. Ne ijeszd meg őket, de mindenképp tudjanak a potenciális problémákról, melyek felmerülhetnek. Tudasd velük azt is, hogyan beszéljenek azokról, akikkel kellemetlen beszélgetésbe keverednek.

Az internet hasznos is lehet gyerekeid számára, ám figyelmeztesd őket a veszélyekre is, melyeket rejteget!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top