Sajtos táska

2009. 05. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Hozzávalók: 1 csomag mélyhűtött, kinyújtott leveles tészta, 25 dkg spenót, 1 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg trappista, 2 dkg vaj, 2 ek. mazsola (ki is hagyható), 1 tojás.

 

A leveles tésztát és a spenótot hagyjuk kiengedni (kb. 2 óra). A hagymát és fokhagymát meghámozzuk és apróra vágjuk. A sajtot kis kockákra vágjuk. A vajat felforrósítjuk és üvegesre pirítjuk benne a hagymát és a fokhagymát. Hozzákeverjük a spenótot, sóval és borssal ízesítjük. Lefedve 4-5 percig pároljuk, majd a mazsolát is belekeverjük.

A leveles tésztát két részre osztjuk. Az egyik lapra ráhelyezzük szép sorban a sajtkockákat, amelyek tetejére spenótkupacokat kanalazunk. Ha elfogyott a töltelék, a halmok mellett tojással végigkenjük, hogy jobban ragadjon a tészta, amit kinyújtás után ráhajtunk. A kupacok mellett jól megnyomkodjuk, majd derelyevágóval vagy késsel szétvagdossuk. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tepsit vízzel kikenjük, rárakjuk a négyzeteket, tetejüket megkenjük tojássárgájával, és a sütőben kb. 15-20 percig sütjük.

Jó étvágyat!

Köszönjük szépen Somogyi Kingának, és továbbra is várjuk receptjeiteket a recept@donna.hu e-mailcímre! Ha fényképet is mellékeltek a recepthez, a leírásokat hamarabb viszontláthatjátok a Donna oldalán! Külön köszönet az eredeti, saját receptekért.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top