Vája asszony: prostiból lesz a legjobb feleség

2011. 05. 26.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Vája nem kertel. A pici, de annál nagyobb szájú asszony az egyik bulvárlapnak nyilatkozott fia választásairól.

A tegnap kiesett Barbara az első pillanattól szimpatikus volt számára, bár nem érti, miért hazudott múltjáról. Alekoszon úgy látszott, nem bánja, hogy a lány interneten hirdette bájait, ezért ő sem firtatta volna. Bízik a mondásban, mely szerint „k***ból lesz a legjobb feleség.”

Időközben persze Veronikáról és Magdiról is kiderült néhány finomság. Magdi az erotikus masszázs profi művelője, de Veronika sem olyan tiszta lelkű, mint ahogy beállítja magát.

Mindez persze már nem is olyan érdekes, hiszen tegnap óriási meglepetés érte a lányokat és a kevésbé jól tájékozott nézőket is.

Olga, a titokzatos orosz hölgy néhány nappal ezelőtt távozott a villából, Alekosz indoklása szerint éppen titokzatossága (értsd: megközelíthetetlensége) miatt. Később azonban állítása szerint másra sem tudott gondolni, izgatta a fantáziáját ez a fura nő, akiben mintha csak magát látná. Így titokban felhívta és megkérte, térjen vissza a műsorba. Hosszas beszélgetés és milliónyi kérdés után Olga igent mondott, cserébe ő már biztos finálés.

A lányok – ahogy az várható volt – tátott szájjal bámulták a bevonulását, hiszen mindhárman úgy érezték, van esélyük a végső álomrandira, ám ezzel borult minden, hármójuk közül így már csak egynek maradt hely, aki végül Veronika lett.

Így a következő két adás Veronika és Olga álomrandijáról fog szólni, ahol a nőcsábász ígérete szerint gyengéd és "puha" lesz, majd szombaton – hogy senkinek ne legyen hiányérzete – megnézhetünk egy gigantikus összefoglalót a műsor legjobb pillanataiból (hurrá!), vasárnap pedig jöhet a mindent eldöntő szívceremónia.

fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence



Szerző

donna.hu



Scroll to Top