Ismerős ugye a kérdés: „Ki volt az a lány?!” Sokszor tetted fel magadnak csendben, amikor senki nem hallja, és hangosan, amikor legszívesebben a világ elé tárnád azt az őrjítően mardosó fullasztó érzést, amit egyszerűen csak féltékenységnek hívunk. Mókásan ő a zöld szemű szörnyeteg, az éned rejtett bujkáló része, ami csak bizonyos időközönként jön elő rejtekéből. De amikor felbukkan, kő kövön nem marad, jön a számonkérés, a szemvillogtatás, a düh és a tehetetlenség, amit ez a kis komisz jószág okoz. Én egyszerűen elneveztem Schulz-nak és amikor előtör belőlem az érzés, csak annyit mondok: „Lám megint előjött Schulz a rejtekéből, hogy az őrületbe kergessen.”
A féltékenység ugyanúgy az egyik legemberibb érzés, mint a szeretet vagy a düh. Általában akkor jelentkezik, ha egy bizonyos személy nagyon fontos a számunkra, vagyis bele vagyunk zúgva, mint vak ló a szakadékba. Na, akkor ha egy másik nőnemű akár fél méteres távolságban megközelíti a kedvesünket előbújik Schulz, hogy távoltartsa a nem kívánatos személyt. Ezzel persze nem kis bonyodalmakat okozva. A féltékenység érzése nem jó. Sőt egyenesen utáljuk, mert kínoz, zavar, szorít és fullaszt – mégis oly sokszor vagyunk képesek produkálni. Okosak azt állítják, a féltékenységgel csak tönkre tesszük a kapcsolatot, hisz a bizalom hiányaként kódolják a pasik az érzés megjelenését. Holott a zöld szemű a szerelmünk megtartása miatti aggodalom miatt jön elő. Szóval szeretem is, meg nem is? Hogy is van ez? Ki nem bízik kiben?
A nő, ha valami a szeretett dolgait veszélyezteti, képes hadba szállni, olyan módon védekezni a betolakodóval szemben, mint a nőstényoroszlán. A doromboló cicus könnyen harcias vadmacskává változhat. Hisz a szerelmét megkörnyékezte egy másik nő! A férfi nyugtat – „ugyan drágám, semmi esélye nincs, téged szeretlek” – ám a csábító könnyen a karmai közé ragadhatja a mit sem sejtő prédát. Tudjuk, hisz egyformák vagyunk – a színen feltűnt másik is csak egy nő –, ismerjük a női praktikákat, a csábítás összes eszközét, amit a betolakodó úgy tud használni, hogy imádottunk észre sem veszi és már a gondolatai körülötte járnak a családi ebédeknél és az ágyban is akár.
A férfi persze szabadkozik, hogy ő nem akarta, és csodálkozik, miért nem bízunk benne. Szerencsére nem minden férfi elcsábítható. Ezt a nő tökéletesen tudja, de tisztában van a saját nemének a lehetőségeivel is. Így a féltékenység egy olyan bonyolult érzés, ami miatt csoda, hogy megváltozunk?
Persze a férfiak sem kivételek ez alól. Ők is ugyanúgy ezen mennek keresztül, ha megjelenik a féltékenység démona: bízni kellene a párjukban, miközben nagyon is jól ismerik saját nemük csábító természetét. A bókok, a figyelem, ami a hosszabb kapcsolatokban már megszokott, s talán éppen ezért észrevétlen - így nem érzékeli a nő. Ezzel szemben az újdonság, a kíváncsiság és az elszalasztott lehetőségek megvillantása elegendő lehet ahhoz, hogy forduljon a kocka.
A szerelem féltése akár veszélyessé is válhat. Sokszor a családi veszekedések, bántalmazások emiatt robbannak ki. A férfi elveszíti az eszét, hogy az imádott nőt más is észrevette, a félelem és a bizalom érzésének kettőssége kibillentheti a józan gondolkodásból. Máig széles körben elfogadott az a nézet, miszerint a férfi és nő hatalmi különbségeiből ered a házastársi erőszak java része, vagyis a nő a férfi tulajdona. Így logikusnak tűnik a férfiak nézőpontja: ne vándoroljon a nő más férfi karjaiba, hisz nem esne jól, ha a házunk is egyzer csak fogná magát és elmenne, mert más tulajdonost akar. Persze ez nem jelenti azt, hogy a nő egy tárgy, amit birtokolni lehet, de sokan máig ezt a nézetet vallják.
Ráadásul a férfiak szervezete szexuális fenyegetettség során adrenalint is termel, ami a hirtelen döntések és a gyors reagálások megvalósítását segíti. Vagyis nem gondolkodik, mielőtt cselekszik. Vezessük ezt vissza egy pillanatra az ösztönök szintjére: jön másik ősférfi, hogy ősasszonyt elvigye, és az ő génjei öröklődjenek tovább, így azonnal kell cselekedni, kell az erő, kell a kőbalta! Aztán a győztes az ősasszonyt a hajánál fogva bevonszolja a barlangba. A férfi nem gondolkodik, cselekszik, ha kell – még abban az esetben is, ha kirobbanását hosszasabb vívódás előzi meg. Amikor a pohár betelik, akkor aztán…
Persze a nők sem kivételek a féltékenység miatt adódó erőszak alól. Elmesélnék erről egy történetet: Egyszer egy asszony meglátott egy hölgyet az utcán, akiről úgy vélte riválisa lehet. Ráadásul önelégült mosolyt vélt felfedezni a másik nő arcán. Az asszonyt elragadta az indulat, és fojtogatni kezdte a szembejövőt. Majd az áldozat nyögései emlékeztették a szeretkezés közben hallatott nyögésekre, s ez a hang csak továbbgerjesztette. Végül megfojtotta a nőt!
A féltékenységben az a legbosszantóbb, hogy a féltékeny ember nem képes reálisan látni helyzetét, és sokszor olyankor is feltör az érzés, amikor semmi alapja sincs. Ugyanis ez az érzés a lélekben születik, és nincs mindig összhangban a valósággal. A pszichológusok egyfajta paranoiának nevezik, egy olyan betegségnek, ami az egészséges embert is megtámadhatja. Lényege, hogy az illető igen bizonytalan, és belső nyugtalanságát vetíti ki környezetére, másokra. Az előbbi példa – az utcán elkövetett gyilkosság –, jól mutatja ezt, de igazából mindenki megfigyelheti saját magán vagy másokon. A féltékenység mindig akkor tör fel, amikor a dolgok valahogy rosszul mennek, amikor az embernek van oka a félelemre. Míg egyik alkalommal nyugodtan nevetünk azon, hogy párunkra „rászállt” egy másik nő/férfi – nevetünk, hisz tudjuk, hogy milyen nevetséges és reménytelen a másik próbálkozása –, más alkalommal a legkisebb dolog is elbizonytalanít. Elég egy tízperces késés, és máris ott motoszkál fejünkben a gyanú.
A zöld szemű különös és furcsa lény. Mi magunk hívjuk elő rejtekéből, és küldjük is vissza, ha lecsillapodtak az indulatok, vagy elmúlt a veszély. Visszahúzódik a lelkünk mélyébe, de villogó zöld szemeit nem rejti el, ha kell, bármikor újra lecsaphat a sötétből. Csak az alkalomra vár.
Kapcsolódó anyagok:
$$2614$$
