Habár egyelőre nincsenek kidolgozott tervek, így nem tudjuk pontosan, mi hogyan kerül majd megvalósításra, a március elsején nyilvánosságra hozott Széll Kálmán Tervből egyértelműen kiderült, a kormány mindent az adósságcsökkentésnek rendel alá. Nem lesz ez alól kivétel az oktatásügy sem.
A március elsején Matolcsy György által kihirdetett program oktatásüggyel foglalkozó része sokakat megdöbbentett és még többeket felháborított. Az intézkedések között szerepel például az iskolák államosítása, a tankötelezettség korhatárának leszállítása, a szakmunkásképző rendszer megerősítése, a kormány által feleslegesnek ítélt szakok megszüntetése és a férőhelyek csökkentése a felsőoktatási intézményekben. A tervek szerint 2012. szeptember 1-től új köz- és felsőoktatási törvény lép majd életbe, mely az előzetes számítások szerint 38 milliárd forint megtakarítást hoz az államnak – írja a Hírszerző.
Amellett, hogy minden egyes pont nagy port kavart az érintettek között, mind közül egynek társadalmi jelentősége és hatásai is lehetnek, így külön figyelmet érdemel.
A miniszterelnök szerint lehetővé kell tenni, hogy még 18 éves koruk előtt eldönthessék a fiatalok, dolgozni vagy tanulni szeretnének a továbbiakban. 15 évesen munkába állni „nem az ördögtől való dolog” – mondta el a kormányfő, ezért terveik közt szerepel, hogy a tankötelezettséget 18 éves korról 15 évre csökkentsék. Orbán Viktor emellett azt is kijelentette, természetesen aki a tanulást választja, annak 18 éves koráig továbbra is jár az ingyen oktatás. A programpont valódi lényege, hogy az állam biztosítsa a lehetőséget azok számára, akik „ki akarnak szállni”, hogy maguk is munkába álljanak.
Sokan nem értenek egyet ezzel. A szakszervezetek hiányolják az egyeztetést és hozzánemértéssel vádolják a kormányt. Szerintük az állam le akarja venni a kezét ezekről a gyerekekről, miközben nem biztosítja ehhez a megfelelő körülményeket: az oktatási rendszerből így kikerülő fiataloknak végzettség nélkül esélyük sem lesz az elhelyezkedésre. Szakértők szerint az is borítékolható, hogy az intézkedés éppen a szociálisan egyébként is nehéz helyzetben lévőket fogja kitessékelni a rendszerből, ami szintén nem hozza meg a várt gazdaságélénkülést.
Egy felmérés szerint a sikeres elhelyezkedéshez manapság elengedhetetlen az érettségi.Az érintett korosztályt tanító tanárok szintén hangot adtak felháborodásuknak, mivel az előzőekkel összecsengő véleményük szerint ez a lépés éppen a szelekciót erősítené, miközben az ország jelenlegi helyzetében szinte biztos, hogy az oktatási rendszerből kikerülőkre munkanélküliség vár. A másik oldalról pedig ott van az a tény is, hogy az intézkedés bevezetése számos tanári állást tesz majd feleslegessé.
Mivel a téma a Donna olvasóit is közvetlen érintheti, az oktatásügyben jártas szakembert kérdeztünk, mit gondol az intézkedésről.
Valóban ilyen rossz a helyzet?
Ha a költségvetés fenntarthatóságáról van szó, akkor jó megoldás az állami szerepvállalás, ezen belül a kötelezően eltartottak számának csökkentése – válaszolta kérdésünkre Lengvárszky Attila, a Pécsi Tudományegyetem oktatási igazgatója, aki egyben a városi Oktatási és Kulturális Bizottság alelnöke is. Véleménye szerint nem kizárt, hogy az intézkedés színvonal-emelkedéshez vezet, hiszen a rendszerben kallódó, rossz előmenetelű tanulók kényszerpályája ezzel megszűnik. Más kérdés, hogy ezzel együtt a másik oldalon azonnal társadalmi feszültség jelentkezik, hiszen ők puszta megjelenésükkel növelik a szakképzetlen munkanélküliek számát.
A PTE oktatási igazgatója szerint jó irány, ha – mivel az iskola nem köteles felvenni vagy a rendszerben tartani a rossz tanulót – lehetőség van a teljesítmény szerinti szelektálásra, ami szintén színvonal-emelkedést eredményez. Emellett mindez a tanárokra is hatással lesz, mivel a megtartandó órák száma ugyan csökken, ám nagyobb hangsúly helyeződhet a minőségi munkára. Összességében: a jogszabályváltozásnak köszönhetően az oktatási rendszerből kikerülhetnek a potyautas tanulók és az elkedvetlenedett, megújulásra képtelen, belefásult tanárok is.
Egyetértesz?
Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!