4 millióba került Takács Nikolas az RTL-nek

2010. 12. 20.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A 24 éves aranytorkú sráctól az utóbbi napokban (többek között a tegnap esti, nyerteshirdetés előtti pillanatokban is) sokat hallottuk: fél évvel ezelőtt még elképzelni sem tudta volna, hogy egyszer majd ennyi ember előtt fog énekelni, csak nézte a tévében az énekeseket, és álmodozott róla, hogy majd ő is ott és úgy, ám arra még gondolni sem mert, hogy tényleg.

Most pedig itt áll előttünk, a szíve csordultig tele örömmel és hálával, tanácsként pedig annyit mondana a közönségnek, hogy merjünk nagyot álmodni, hiszen semmi sem lehetetlen. Hogy a közönséget ez mennyire hatotta meg, azt már tudjuk, nem Nikolas lett 2010 hangja, de vajon szerepet játszik-e ebben, hogy már régóta pedzegették, a srác körül valami nincs rendben.

Persze hiába gondolná a naiv néző, hogy egy tehetségkutatóban a csiszolatlan gyémántok élveznek előnyt, már régóta tudjuk, hogy nem így van. Jöhet ide mindenki, sőt, ha nem jönnek elegen, a castingolók még hívnak is pluszba "ismeretlen” tehetségeket. Így eshet meg, hogy pont az X-Faktorban nem volt jóformán egy ember sem, aki ne állt volna már színpadon ilyen-olyan énekesi minőségben.

A nyertes Vastag Csaba a konkurens csatorna Popdaráló című műsorában nyitogatta szárnyait vokálosként, de Janicsák Veca sem ma kezdte, egyszer már beválogatták egy tehetségkutató döntősei közé, történetesen épp az RTL Klub csatornáján futó Csillag születikben mutathatta meg magát, ám akkor – ki tudja, talán mert ott nem jár mentor a sztárpalánták mellé – már az első körben kibukott. Wolf Kati hangját a Vukból ismerhetjük, habár akkor még apró lányka volt, a Nyári lányoknak pedig az édesapjuk neves zeneszerző, így kapcsolataik révén nekik sem ismeretlen a színpad. És ezzel a sor nem zárult be. A castingon megjelenő, de aztán az élő műsorba be nem kerülő arcok között is feltűnt néhány, aki a szemfüles nézőnek ismerős lehet.

Ezeket azonban elnéztük, legalábbis nem voltak illúzióink azzal kapcsolatban, hogy most végre majd tényleg felfedeznek valakit. Hogy hátha a megszokottól eltérő műsorstruktúra, a szakértőnek kikiál tott mentorok aktív közreműködése majd meghozza az eredményt. Nem rendelkezünk a jövőbe látás adottságával, de Nikolas már akkor is gyanúsan össze volt rakva. A hang, a megjelenés, a szépen lassan kibontakozó háttérsztori mind egyre csak fokozták az érzést, ez a srác profi. És nem tévedtünk.

A Blikk nagyon jó érzékkel ma reggelre hagyta a nagy hírt, ami ugyan már nem újdonság, de a tegnap esti döntő fényében egész más megvilágításba kerül: a kalapos srácnak súlyos anyagi gondjai támadhatnak, ha az őt "felfedező" csatorna nem áll mögé, ugyanis valaki már állt a háta mögött, amikor a tehetségkutatóba jelentkezett, ezzel pedig súlyosan megszegte az általa aláírt szerződést.

Takács Nikolast a G-Mega Music Produkció már felfedezte magának, a srác az X-Faktor indulásakor már profi menedzsmentszerződéssel, indulófélben lévő karrierrel, érvényes lemezszerződéssel rendelkezett. Van honlapja (melyen mostani idő szerint egy nagy feketeség fogadja a látogatót), első klipje pedig megtalálható a legnagyobb videomegosztón.

A kalapos szépfiú külső pusztán egy brand, amit a kiadó épített fel és aggatott a szlovákiai srácra. Ez a kiadó egyébként Szekeres Adrienn és férje tulajdonában van, aki pedig az elmúlt években esetleg járt Adrienn koncertturnéinak valamely állomásán, az már Nikolasszal is találkozhatott, mivel a fiú fellépett a kedvelt énekesnő előtt és mellett is mint vokálénekes.

A kiadó művészeti igazgatója nem kívánt a Blikknek nyilatkozni, részéről lezártnak tekinti az ügyet. Annyit azonban elmondott, hogy a szerződésszegés ügyében megegyeztek a csatornával. Peren kívül fizet az RTL Nikolasért, és nyilván nem is csinálnak vele rossz üzletet. A kérdés csak az: a közönség vajon még hányszor vezethető meg? Tavasszal indul a Csillag születik, de X-Faktor is lesz újra 2011-ben. Ön mit gondol? Valóban az eddig felfedezetlen, rejtőzködő fiatal tehetségek kerülnek be a műsorba vagy előre ki van találva minden?



Szerző

donna.hu



Scroll to Top