A világ legismertebb féltékeny embere Othello. Shakespeare lelki bonckésével pontos és érthető képet ad a féltékenyég tudattorzító hatásáról, arról, hogyan válik az imádott, mennybéli lény pokolbéli cafka ördöggé. Persze, csak Othello képzeletében, amely teljesen elszakad a valóságtól, ahogy a szörnyű érzés lassan eluralkodik rajta.

Minden dráma túlzásokkal tarkított – ám az Othello esetében szó sincs ilyesmiről. Desdemona megfojtása természetes befejezése a műnek, ahogy az életben is előfordulnak szép számmal hasonló tragédiák. Elég, ha arra gondolunk, hogy a magyar büntetőjog is megkülönbözteti a szerelemféltésből elkövetett testi sértések, illetve emberölések kategóriáját – amelyeket enyhébben büntet, éppen azért, mert a féltékeny ember már nem ura gondolatainak, cselekedeteinek.

A féltékenység természetes jelenség. A gyermek is féltékeny testvérére, a kolléga a másik munkahelyi sikerére, de még egy házi kedvenc, például egy kutya is féltékennyé válik, ha központi helyét veszélyben érzi. Ám a párkapcsolatban fellépő féltékenység elsöprő érzéséhez képest ezek csupán kóbor szeszélynek tekinthetőek.

Látszólag a nők a féltékenyebbek, ők azok, akik hisztikkel, állandó ellenőrzésekkel, titkos kis nyomozásokkal pokollá teszik férjük életét. A legtöbbször arra hivatkoznak, hogy nem is az fáj nekik, hogy férjük mással létesít szexuális kapcsolatot, hanem hogy kedvességét, figyelmességét, mosolyát egy másik nőre pazarolja, ahelyett, hogy a családi fészek melegségét növelné.

De ez persze csak „duma”. Ha a férj egy órával később jön haza, az bosszantó. Ha egy másik nőre mosolyog, az kellemetlen. De ha arra gondolunk vacsorakészítés közben, hogy hites urunk talán éppen ebben a pillanatban egy női mellet csókolgat, izzadtan ölel egy meztelen testet – ez az érzés már maga a pokol. A gyomor görcsbe rándul, a lélegzet kihagy egy pillanatra, dermedtség lesz úrrá a testen.

A féltékenységben talán az a legrémisztőbb, hogy nem lehet a gyanút eloszlatni. Igazolni lehet – rajtakapni a hűtlenkedőket, megkaparintani egy szerelmes levelet, kihallgatni egy telefonhívást. De az ártatlanság mindaddig nem igazolható, amíg maga a féltékeny fél önmagától valahogy meg nem nyugszik. Hiszen ha minden ellenőrzés is sikertelenül végződik – vagyis mindig az derül ki, hogy a házastárs nem hűtlen –, a gondolat még mindig ott motoszkál: most nem sikerült elcsípnem, épp akkor ellenőriztem, amikor nem kellett volna. De jelen pillanatban például mit csinál?

Ha egy párkapcsolatban felüti fejét a féltékenység, nehéz eldönteni, hogy ki szenved jobban. A vádlott lassan megfullad a másik gyanújától, de maga a vádló talán még jobban kínlódik a zűrzavaros érzelmek viharában. Ami biztos ilyen esetekben, az az, hogy a kapcsolat megsínyli a történteket, vagy teljesen tönkre megy…