A szülők egyik legnagyobb mumusa, hogyan és mikor közölje a halál tényét a gyermekkel. Kellenek-e a „hosszú útra ment”, vagy a „nagyon messzire kellett elutaznia” történetek a gyereknek? A kicsiben ki kell először alakuljon a halálfélelem fogalma, csak ezután lesz képes felfogni, mi is az az elmúlás.

A gyermeket eleinte szeretné minden szülő megkímélni a halál gondolatától, elhiszi, ha nen beszél róla, akkor olyan, mintha nem is létezne. Nincs fájdalom, szorongás és kínzó önvád sem. Hazudni nem szabad a gyermeknek akkor sem, ha meg akarjuk védeni. Bizonyos életkor alatt nem is szabad a gyereknek ilyen dologgal foglalkozni, hiszen nem képes még megérteni a halál fogalmát és a hozzá tartozó magyarázatokat. Ez után is saját gyermeki nyelvén kell fogalmazni, elmondani neki hogy a hozzátartozó elment, de ezzel még ő ne foglalkozzon, mert a felnőttekre tartozik.

A gyermeki kíváncsiság kiterjed mindenre, ez alól a halál sem lehet kivétel. 6-7 éves korig a kicsi azt hiszi, hogy a halál megfordítható, és abból bármikor vissza lehet térni. Óvodáskorban túl kicsi még a gyerek ahhoz, hogy felfogja: a halál végleges. Úgy gondolja, a felnőttek meg tudják ez a folyamatot fordítani, és ha akarnak visszatérnek. Énközpontúságuk miatt azt is elhiszik, hogy csupán a gondolatukkal képesek megölni valakit. Félnek is a haláltól, azt hiszik el lehet kapni, mint a betegségeket.

Ekkor még a véglegesség fogalma nem alakult ki a gyermekben, ezért nem tudja elképzelni, hogy valaki örökre elment. Nagy a veszélye, hogy a gyerek személyes sérelmet érez, azt hiszi, hogy miatta ment el az a valaki, vagy őt akarja ezzel megbántani.

7 évesen már teljesen más a gyermekek gondolkodása. Sokan eljátszanak közülük a halál gondolatával. Azt hiszik, a halál egy mozdulatlan és változatlan állapot. Még mindig nincsenek tudatában a pontos fogalmával, emiatt gyakori hogy büntetésként használják a szülőkkel szemben. Azzal fenyegetőznek, hogy egyszer csak meghalnak, és ez szüleik hibája lesz. Ezt a fenyegetőzést nem szabad komolyan venni, hisz csak később tudatosodik bennük, hogy az az állapot visszafordíthatatlan.

Viszont 8 évesen már mindent tud ahhoz, hogy felfogja a végtelenség és a halál összefüggését. Gyakori, hogy emiatt megijednek az egyedülléttől, szorongás lép fel náluk. Megnyilvánulhat a sötétségtől való félelemben, vagy olyan személyekről kérdezősködnek, akik már elhunytak. Ebben a korban már beszélni kell nyíltan a halálról, tudjon meg mindent, amit csak szeretne, de figyeljünk arra, hogy a megfelelő támogatást mindig megkapják.

Majd ez a halálfélelem átfordul egyféle élettől való félelembe 10-12 éves kor környékén. Az új dolgokkal való megismerkedés, a sokféle kötelezettség és nem végső sorban a szexualitás felfedezése mind azt mutatják, hogy a gyermekkornak lassan vége szakad. A szülői támogatás nagyon fontos akkor is, ha a gyerek kezd önállósodni.

Tehát a szülőnek együtt kell haladnia a gyermek fejlődésével, nem szabad olyat megértetni vele, amit még nem képes felfogni. A későbbiekben is a gyermek nyelvén kell beszélni, majd szép lassan elfogadtatni vele, hogy az elmúlás egy természetes dolog, nem kell tőle félni. Ha rákérdez hogy anyu és apu is meghal-e, nem szabad azzal nyugtatni, hogy ez sosem történik meg, el kell mesélni, hogy ez az élet rendje, de ez annyira messze van, hogy ilyennel neki nem kell még törődnie.