Amikor gyerekkoromban anyám hátsó felét többet láttam – miközben a konyha kövét súrolta –, mint fáradt arcát, amikor sosem ült le játszani velem, mert esténként a vacsorát kavarta, azt hittem, ez amolyan „anyukás” vonás. Azt álmomban sem gondoltam – hogy miután oltár elé vezetem Életem Értelmét –, újra szembesülnöm kell a házimunka minden kínkeservével.

Hiába kérem a vasárnapi ebéd után: bújjunk össze a kanapén, ő csak legyint a konyharonggyal, és sértetten száműzi magát a konyhába. Ha segítenék leszedni az asztalt, durcásan kikapja kezemből a fazekat, mert egy csepp szaft urambocsá' az abroszra löttyent.

A teregetés igaz, undok egy dolog. A gumóba csavarodott zoknit vizesen sokkal nehezebb kibogozni, mint szárazon, és a végeláthatatlan szennyes tömeg még inkább elveszi az ember kedvét. Néhány hete mégis rávettem magam, hogy mire Édes hazatér, üres mosógép várja. Legalább húsz percen át helyezgettem a cuccokat, hogy elférjenek a szárítón. És a köszönet? Mosoly nélküli kioktatás, a farmerek kilógó zsebéről és a megtört ingnyakakról... Ja, hogy rázogatni, meg huzigálni is kell, (mármint az undok vizes göncöket) arról nem szólt senki.

Férfi létemre ülve pisilni? Kizárt dolog, hogy ne tudjak a wécé vizébe célozni. Oké, reggel néha kicsit nehezebb, de néhány cseppért ekkora hűhót csapni? Ja, ha már az intim szférát emlegetjük, a hajak a kádban tuti, hogy nem tőlem származnak (sajnos). Maximum a mellszőrömet felejtem ott néha, de az meg lemegy Egyetlenem szőke szálaival együtt. Fogkefe kupak? Elgurult... De ha a tubust fejjel lefelé dobom a pohárba, estig biztosan nem szárad be.

A konyhában sem vagyok ám járatlan vendég: néha kedvem szottyan összeütni valami férfias kaját. Persze csak ha jön az ihlet. A Kedves erre nemhogy ujjongana, sápadtan a fejéhez kap, mert éppen előző este sikálta le a zsíros foltokat, és a maszatos kéznyomokat a konyhaszekrényről. Egész hamar befejeztem a csülökpörköltet, hogy legyen ideje a meccs előtt újra patikává varázsolni birodalmát. Az első félidő végén már le is zuttyant mellém, de nem a foci érdekelte. Valami miatt velem szemezett szúrós tekintettel...

Porszívó? Na, ő az egyetlen ellenségem. Hangos, mérges, nehéz, ráadásul pórázra van kötve. A porcicák pedig különben sem zavarnak, amikor puhán a talpamra simulnak... A közép barna parketta is mennyire jó választás volt, (persze én beszéltem rá a Drágát), hiszen egyáltalán nem látszik rajta a lecsöppenő kávé, de még a gyerek kakaója sem.

Azt hiszem a ház körüli teendőkkel ezzel meg is volnánk, bár még mindig nem értem, miért kell ekkora feneket keríteni az egésznek. Hiába magyarázom Szerelmemnek, hogy a lakás van értünk,  amelyben nem lehetünk mi a rabszolgák, hogy minden teendő várhat holnapig, és hogy én is itt vagyok... aki estéken át hősiesen várakozik a hálóban arra, hogy ragyogjanak végre a csaptelepek, az összeköpködött fürdőszoba tükör, és makulátlanul simává váljon a holnapi ingem... Reménytelenül.

Kapcsolódó anyagok:

$$4825$$