A Nyilas jegyűek anyagi viszonyai

2010. 12. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A Nyilas jegyének anyagi javait jelző területe a Bak jegyéhez tartozik, ennek a jegynek a Szaturnusz az uralkodó bolygója. Ahol pedig a Szaturnusz bolygó megjelenik, ott semmi sem megy sajnos simán.

A Nyilas jegyében született ember fiatalságát a pénzviszonyok, a nehéz anyagi helyzet rontja. Pénz dolgában a Nyilas érdekeltségű ember félénk. Ritkán kap annyi fizetést, amennyi elegendő lenne a megélhetéséhez.

Nem csöppen egy szemernyi manna az égből számára. Minden fillérért keményen meg kell dolgoznia. Éppen ezért nagyon megbecsüli a pénzt, amit megszerez.

Igazán akkor érez boldogságot, ha ily módon sikerült életének egy anyagi vonatkozású problematikus területét elrendezni.

A Szaturnusz és pénzügyek kapcsolata nagyon kényes.

A Nyilas érdekeltségű ember nem kicsinyes, de ha kell, tudd beosztó is lenni. Egyébként gyorsan sikerül kiadnia minden pénzét.

Egyik véglet, hogy vonzódik, tapad a pénzhez, és akár a zsugoriságig is gyűjt. Ez esetben az anyagiassága veszélyeztetheti legszemélyesebb emberi kapcsolatait, még a családon belül is.

De előfordulhat a másik véglet is, amikor felismeri az anyagi világ fölé emelkedés nagyságát, és elfordul a vagyontól, az anyagiasságtól, mint pl. Gandhi.

Nem könnyű a Nyilas érdekeltségű embernek meggazdagodnia. Nem való neki a spekuláció. A gyors meggazdagodás helyett inkább lassú, ám folyamatos, szinte észrevétlen növekedés jellemzi a pénzügyeit. Ez megmutatkozhat akár a bankbetéteinek növekedésében.

Lehetséges, hogy látszólag soha sincs pénze, ugyanakkor olyan életvezetést, önképzést, családvezetést, ismeretségi kör alakítását és apróbb vásárlásokat végez, amelyek idővel pénzzé is válnak, értékké halmozódnak.

Sajnos sokszor éri pénzveszteség sorsszerűségből. Ha a születési horoszkópjában a Szaturnusz kellemetlen helyzetben áll, akkor sok kellemetlensége lehet rokonokkal kapcsolatos pénzügyekben.

A Nyilas jegyében született emberek általában saját kezük munkájával keresik a pénzüket. Ha nagyon jól áll a Szaturnusz a születési horoszkópban, akkor a nagynénik, nagybácsik pozitívan befolyásolják pénzügyeiket, pl. kölcsönökkel vagy ajándékokkal.

A Nyilas jegyében született ember minél idősebb, annál több pénze van.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.      www.asztrokalendarium.hu



Szerző

donna.hu



Scroll to Top