Hogy a táncnak van némi köze az erotikához, azt senki nem vitathatja. Bár az ember kissé elbizonytalanodik, amikor egy táncversenyt néz végig, ahol a versenyző párok, mint egy kiváló versenyistálló lovai tökéletes fegyelmezettséggel rakosgatják lábaikat. Közben pedig arcukra olyan mosolyt erőltetettnek, amelyből a néző arra következtet, hogy igyekeznek vidámnak látszani, holott éppen hegyes, nagy tűkkel szurkálják őket.

De ne legyünk igazságtalanok ezekkel a táncokkal szemben, hiszen a versenyek alkalmával csupán a lámpaláz és a feladatmegoldás terhe öli ki az erotikát és a felszabadultságot az egyébként fullasztóan szexorientált táncokból. Mert hiszen az elegáns keringő alapja, hogy a táncolók pillantásai ugyanúgy egymásba ölelkeznek, mint a testük, s ha egy ellenkező nemű lény szemeit bámuljuk huzamosabb ideig, akaratlanul is sodródni kezdünk a vágyak birodalma felé.

A tangó, és a többi latintánc már nem is kívánja letagadni, hogy miről szól, ezek messze nem olyan szemérmesek, mint európai, polgári illemet kifejező rokonaik. Gyors ütemben billegő csípők, összesimulások, egymásba akaszkodó lábak – nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy az ember egy szexuális aktus elemeit fedezze fel bennük.

Nincs is olyan tánc talán a világon, amelyben ne bújna meg az erotika. Bár a törzsi táncok csoportos ugrálásai leginkább egy megvadult gnúcsorda vonulására emlékeztetnek, a felpörgő ritmus olyan végső extázisba hajszolja az embereket, amilyenhez hasonlót egy átlagos házaspár hetente három-négy alkalommal tánc nélkül is átél.

De ennél sokkal rafináltabb mozgásokat is kiötlöttek a „mindig csak arra gondoló” őseink. Ebből a szempontból az emberi kultúra legszebb gyöngyszeme a hastánc. Nincs férfi, aki ellent tudna állni a szeme előtt vonagló félig meztelen női testnek, az illatos bőrnek és a csábosan ringó-mozgó női idomoknak.

Persze a fogyasztói kultúra is azonnal rájött, hogy a vágykeltő táncok eladásával tetemes pénzösszegekre lehet szert tenni, hiszen a férfiak érdeklődése a téma iránt kimeríthetetlen. Szolidabb eset, amikor egy film betéteként – például a 9 és fél hétben –, árulják a nagyközönségnek a táncot, mint szexuális segédeszközt. Ennél sokkal egyértelműbb – és emiatt közönségesebb is – a helyzet a lokálokban, bárokban, ahol fémcsőre csavarodnak fel a fiatal lánytestek, és a harmónia, szépség mellőzésével, a zene ütemét többnyire nem eltalálva dobálják le magukról a ruháikat jobb sorsa érdemes nőtársaink.

A férfiaknak azonban mindez tetszik, még akkor is, ha a józanabbak igyekeznek fitymáló megjegyzéseikkel letagadni a valóságot. De miért jó ez a nőknek? A legtöbb nő számára a sztriptíz és go-go girlök világa ugyanannyira nem a hétköznapok része, mint Hamupipőkének a munkanélküli segély. A tánc mégis a legtöbbünknek a párkapcsolatok rejtelmes birodalmát, az ismerkedés, a vágyak kifejezésének lehetőségét jelenti. Mert megérinteni – sőt, átölelni, tapizni – egy másik személyt nyilvánosan a legnagyobb illetlenség manapság, még akkor is, ha a másik fél ugyanannyira kívánja mindezt, mit mi.

Az egyetlen lehetőség erre a tánc. Csak oda kell ballagni a kiszemelt áldozathoz, felkérni, és máris megtehetünk szinte mindent, ami egyébként tilos: átölelhetjük, hozzásimulhatunk partnerünkhöz.

Mert a tánc hatalom. Valóban olyan, mint a szex, öntudatlan kifejezése a mozgáson keresztül mindannak, ami bennünk lakik, megmutatja görcseinket, felszabadítja vágyainkat. Hazudni a tánccal szinte lehetetlen, mozdulataink úgyis elárulnak bennünket. Testünk ösztönösen megérzi, milyen ember is a másik, s reagálunk is rá: szorosabban bújunk hozzá, vagy mereven kicsit eltoljuk.

Táncolás közben bekövetkezik a csoda. Míg értelmünk logikusan beszélget a másikkal – például az időjárásról –, addig a két test egymás szavába vágva kommunikál egymással. S az emberi bölcsesség netovábbja, hogy nem az eszünkre hallgatunk ilyenkor, és sutba dobjuk a logikát. Hogy szívünkbe fogadjuk-e a másikat, vonzódni kezdünk-e hozzá, azt testünk dönti el.