Ajándék a konyhából

2009. 12. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Fűszerolaj

Nem nagy ördöngősség, mégis annál nagyobb örömet tud okozni egy ilyen különlegesség, hiszen ezt a boltban nem kapni!

Szükség lesz hozzá egy (akár egyszerű hétköznapi, akár különleges formájú) fehér üvegre, valamint fűszerekre és olívaolajra. Én a sajátomhoz a következő mennyiségeket adtam:

0,5 liter olaj, 3 rozmaringág, 3 babérlevél, 1 marék fehér és egy marék fekete bors, valamint ugyanennyi mustármag (természetesen egészben). 

Egyéb eszközök, melyek saját dolgunkat is megkönnyítik: tölcsér, dugó, viasz, spárga, krepp papír.

Első lépésben az üres és lehetőleg jó száraz üvegbe tegyünk egy réteg fehér, majd fekete borsot, végül pedig a mustármagot. Ebbe az alapba szúrjuk a rozmaringágakat, és belecsúsztatjuk mellé a babérlevelet. 

Jöhet az olaj, melyet nagyon lassan, tölcsér segítségével töltünk az üvegbe úgy, hogy ne keveredjenek fel az alján a magok.

Parafa dugóval zárjuk le az üveget, majd csöpögtessük körbe, hogy ne szivároghasson az olaj. Ezután a dugót takarjuk el a krepp papírral, amit a spárgával köthetünk a nyakhoz.

Hasonlóan mutatós és egyszerűen elkészíthető a fűszerecet is.

Ehhez megfelel egy kissé szélesebb nyakú üveg is, így egy-egy zöldség könnyebben helyezhető bele.

Hasonlóan az olajhoz, kezdjük az ecetgyártást a magokkal, melyeket rétegesen helyezünk el az üveg alján. Használjunk a mustármag helyett koriandermagot, ettől nagyszerű zamata lesz az ecetnek.

Ha megvannak a magrétegek, tegyünk néhány szál vékonyabb sárga-, és fehérrépát az üvegbe, fokhagymát, rozmaringlevelet, citromfüvet, babérlevelet. 

Természetesen azt remélem mondanom sem kell, hogy a fűszerek és egyéb hozzávalók tetszőlegesn kihagyhatóak, vagy máshogyan is kombinálhatóak. Nyugodtan alakítsuk a készülő finomságot saját, vagy a megajándékozandó személy ízlése szerint.

Ha megvagyunk, akkor jöhet a 10 százalékos (!) ecet, ami lehet bor- vagy gyümölcsecet is, csak egy a fontos, hogy fehér legyen, ne színes.

A tető vagy dugó díszítése ízlésünkre van bízva.

Jó kotyvasztást kívánunk mindenkinek! 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top